Nagyvilág

Irán nem fekszik le Amerikának

iran(960x640).jpg (Array)
iran(960x640).jpg (Array)

A teheráni atomprogramról kötött nemzetközi megállapodás nem fogja lehetővé tenni azt, hogy Irán fölött növekedjék az amerikai befolyás, jelentette ki Ali Hamenei ajatolláh, az Iráni Iszlám Köztársaság vallási és politikai vezetője.

Hivatalának internetes oldalán közzétett nyilatkozata szerint az iráni vezető úgy véli, az Egyesült Államok arra számított, hogy a július 14-én Bécsben megkötött átfogó megállapodással szabad út nyílik az amerikai politikai, gazdasági és kulturális befolyás előtt Iránban. “Eddig is megakadályoztuk ezt, és a jövőben is így fogunk tenni” – hangsúlyozta. Az ajatolláh emellett megjegyezte, hogy a megállapodást még az iráni nemzetbiztonsági tanácsnak és az amerikai kongresszusnak is jóvá kell hagynia, és még egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is fog történni.

A legtöbb elemző nem lát sok esélyt arra, hogy a legfelsőbb iráni vezető elutasítsa a megállapodást, bár egyelőre nem foglalt állást mellette sem. A nukleáris megállapodás pénzügyileg kedvezne Iránnak, hiszen a perzsa államban több év gazdasági elszigeteltség után megnyílna a lehetőség a nemzetközi befektetésekre. Az ajatolláh azonban továbbra sem bízik az Egyesült Államokban, amelyre még mindig a “Nagy Sátán”-ként utal.

Az amerikai törvényhozásnak szeptember 17-ig kell eldöntenie, hogy elfogadja vagy elveti az egyezményt. Barack Obama amerikai elnök korábban közölte, hogy ha kell, elnöki vétójogát felhasználva viszi végig a sokak által történelmi megállapodásnak nevezett nukleáris alkut. Jelenleg a kongresszus mindkét házában többségben vannak a megállapodással szemben rendkívül elutasító republikánusok.

A Teherán és a hatok (Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország) által megkötött átfogó megállapodás célja annak szavatolása, hogy az iráni nukleáris programot nem használják katonai célokra. E kötelezettségért cserében a nemzetközi közösség legkorábban 2016-tól fokozatosan feloldja az Irán ellen hozott gazdasági és pénzügyi szankciókat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik