Nagyvilág

Az Iszlám Állam vezetőjének szexrabszolgája volt az amerikai túsz

kayla mueller (Array)
kayla mueller (Array)

Megerőszakolta Kayla Mueller amerikai túszt Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam terrorszervezet vezetője, az amerikai kormány pedig értesítette erről a nő szüleit - közölte pénteken az amerikai ABC televízió híradója meg nem nevezett terrorelhárítási forrásokra hivatkozva az MTI szerint.

Kayla Mueller segélymunkás 2013-ban tűnt el Szíriában. Idővel az Iszlám Állam fogságába került, ott pedig Bagdadinak “ajándékozták”. Egy amerikai terrorelhárító az ABC-nek azt mondta, hogy az IÁ-vezér a nőt személyesen szállította egy Abu Szajjáf nevű, a terrorszervezethez tartozó férfi lakására. Bagdadi mindannyiszor megerőszakolta Muellert, amikor felkereste Szajjáfot.

“Azt mondták nekünk, hogy feleségül vette, és mindannyian tudjuk, hogy ez mit jelent” – nyilatkozott az ABC egyik informátora.

Állítólag már nem él a lány

Mueller szülei az AP hírügynökségnek cáfolták, hogy a lányuk férjhez ment volna Bagdadihoz. Az ABC Newsnak elmondták: “Közölték velünk, hogy Kaylát megkínozták, és hogy Bagdadi tulajdona volt. Ezt júliusban közölte a kormány.”


Fotó: MTI/The Daily Courier 

Az Iszlám Állam szerint Mueller 26 évesen, februárban életét vesztette a terrorszervezet ellen szíriai területen végrehajtott koalíciós légicsapások egyikében. Szajjáffal Szíriában májusban végzett az amerikai Delta kommandó, a feleségét, Umm Szajjáfot pedig foglyul ejtette. A Mueller megerőszakolásáról szóló értesülés tőle származik, és beszámoltak róla az amerikai tússzal együtt rabszolgaként tartott, de kiszabadult jazidi lányok is.

A Fehér Ház nem kommentálta az értesülést. Az ABC News egyébként éppen Kayla Mueller születésnapján számolt be az esetről.

Intézményesítették, igazolták a szexrabszolgaságot

A The New York Times című napilap pénteken 21, az Iszlám Állam fogságából kiszabadult – a szunnita terrorszervezet által eretneknek tekintett – jazidi lány és asszony vallomására építve, terjedelmes riportban számolt be arról, hogy az önmagát államnak tekintő terrorista formációban részletes szabályrendszert dolgoztak ki a szexuális rabszolgaság kezelésére. Az adásvételi szerződéseket iszlám bíróságok hitelesítik.

A lap szerint a 2014-ben rendszerszerűen bevezetett szexrabszolgaság gyakorlata “bevált toborzóeszközzé vált”, hogy az Iszlám Állam a soraiba csábítsa a férfiakat az erősen konzervatív muszlim társadalmakból, ahol az alkalmi szex tabu, randevúzni pedig tilos.

Az Iszlám Állam kutatási és vallási rendeletekért felelős “minisztériuma” júliusban kézikönyvet adott ki a témában, amely a Korán és korábbi vallási ítéletek szűk és szelektív értelmezése alapján a nemi erőszakot lelkileg üdvös, sőt erényes cselekedetnek állította be.

Az áldozatok elmondása szerint megerőszakolóik az aktus előtt és után is imádkoztak. A szexrabszolgák – köztük kiskorúak – adásvételének, elszállásolásának és szállításának külön infrastruktúrája épült ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik