Nagyvilág

Menekültügy: Szanyi Tibor felhívást intézett az Európai Bizottsághoz

szanyi-tibor(960x640).jpg (Array)
szanyi-tibor(960x640).jpg (Array)

Több európai parlamenti képviselővel együtt Szanyi Tibor felszólította az Európai Bizottság illetékes vezetőit és tagjait, hogy haladéktalanul mozgósítsák az Európai Polgári Védelmi Mechanizmust az egyre súlyosabbá váló menekültügyi gondok enyhítésére.

Az MSZP-s EP-képviselő közleménye szerint az EU- és az EGT-tagállamok, valamint számos balkáni ország és Törökország által már 2001-ben felállított szolidaritási és koordinációs rendszer a természeti és ember által kiváltott katasztrófák következményeinek azonnali, elsősegély jellegű elhárítását szolgálja.

Ez a rendszer alkalmas a katasztrófák súlyosságának arányában, valós szükség szerinti beavatkozásokra – tette hozzá.
Jelenleg eltérő feladatok vannak az európai célországokban, a tranzitországokban, illetve az olyan pontokon, ahol a menekültek váltakozó hullámai megrekednek.

Magyarországon elsősorban a belépési adminisztráció, illetve az alapvető, elsődleges humanitárius segítség (víz, élelem, tisztálkodás, utazás, tájékoztatás) erősítése a feladat. Más országokban, különösen Görögországban és Bulgáriában az ott rekedt menekültek időleges ellátása okoz súlyos problémákat – írta a politikus.

Az MTI megkeresésére az MSZP azt közölte, hogy Szanyi Tiborral együtt csatlakozott a kezdeményezéshez mások mellett a spanyol Clara Eugenia Aguilera García, az olasz Kyenge Kashetu Cécile, a svéd Soraya Post, a brit Julie Ward, valamennyien szocialisták, a horvát Davor Skrlec, aki a Zöldek képviselőcsoportjának tagja, a radikális baloldali olasz Barbara Spinelli, a liberális Renate Weber Romániából, illetve az olasz Lara Comi, a néppárti frakcióból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik