Nagyvilág

Az amerikaiak és a törökök megint Szírián vitáznak

iszlam-allam(960x640).jpg (Array)
iszlam-allam(960x640).jpg (Array)

Az egyikük bevonulna Szíriába, a másik meg nem. Meg fognak lepődni, melyik melyik.

Az amerikai külügyminisztérium cáfolta kedden egy vezető török diplomata kijelentését, amely szerint a két ország megállapodott volna egy észak-szíriai biztonsági övezet létrehozásának feltételeiről.

Nincs szó arról, hogy megállapodtunk volna valamiféle övezetről” – mondta Mark Toner külügyminisztériumi szóvivő az ankarai kijelentésre reagálva.

Feridun Sinirlioglu, a török külügyi tárca államtitkára kedden a CNN Türk tévécsatornának nyilatkozva közölte, hogy Törökország és az Egyesült Államok megállapodott az Észak-Szíriában létrehozandó biztonsági övezet feltételeiben.
A megállapodás értelmében – fejtette ki Sinirlioglu – Szíria északi határvidékén egy 98 kilométer hosszú és 45 kilométer széles zónát hoznak létre, amelyből kiszorítják az Iszlám Állam (IÁ) iszlamista terrorszervezetet. Az övezetet a szíriai Aszad-rendszer mérsékelt ellenzékének számító Szabad Szíriai Hadsereg fogja ellenőrizni, amelyet Törökország és az Egyesült Államok a levegőből támogat majd.

Toner azt mondta, hogy nem látta a török államtitkár nyilatkozatát, ezért azt nem tudja kommentálni. “Nagyon világosan értésre adtuk már többször is, hogy nincs semmiféle zóna, biztonságos menedék, ez esetben nincs szó ilyesmiről. Amiről tárgyalunk, az az, hogy fokozzuk az erőfeszítéseinket az Iszlám Állam szervezetének a térségből való kiszorítására” – mondta sajtótájékoztatóján Toner.

Törökország és az Egyesült Államok olyan terveken dolgozik, amelyek értelmében légi támogatást biztosítanának szíriai lázadóknak, és kiűznék a dzsihadista fegyveres szervezetet a török határ menti szíriai területekről.

A tervek értelmében a mérsékelt szír lázadók egy csoportja, amely az amerikai hadseregtől kapott kiképzést, a terepen harcol majd az Iszlám Állam ellen, és segíti összehangolni a török légitámaszpontokról induló, az Egyesült Államok vezette koalíció által végrehajtandó légicsapásokat. Az amerikai és a török hadsereg csapást fog mérni az IÁ-ra és a kurd fegyveresekre, ha belépnek a biztonsági övezetbe – idézte Feridun Sinirlioglu szavait a CNN Türk televízió.

A tervet jól ismerő diplomaták azt állítják, hogy ha csak egyet is sikerül elvágni az Iszlám Állam utánpótlási vonalai közül, az sorsfordító lehet a bonyolult szíriai polgárháborús viszonyok kimenetele szempontjából.

Törökország ismét kezdeményezni fogja, hogy létesítsenek repüléstilalmi övezetet Szíria északi része felett, az Iszlám Állam szervezete és a szíriai kormányerők elől menekülő civilek védelmére – mondta erre Ahmet Davutoglu török miniszterelnök kedden a BBC brit közszolgálati médiának.

Davutoglu szerint  együtt fognak működni az Egyesült Államokkal annak érdekében, hogy “biztonsági övezetet” hozzanak létre a szíriai konfliktus miatt menekültté vált tömegek számára.

A török kormányfő a BBC-nek adott interjúban azt mondta, hogy Törökország eddig minden más országnál több szíriai menekültet fogadott be, az ENSZ adatai szerint több mint 1,8 milliót.

A terjedelmes interjúban Davutoglu felszólította a nemzetközi közösséget, hogy tegyen többet a több mint négy éve zajló szíriai konfliktus megoldása érdekében, egyúttal visszautasította azt az állítást, hogy országa korábban támogatta az Iszlám Állam dzsihadista szervezetét vagy más szélsőséges csoportokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik