Nagyvilág

Megölték az aktivistát, aki eltűnt mexikói diákokat kereste

Miguel Ángel Jiménez golyókkal átszaggatott holttestét szombat este találták meg egy taxiban, az Acapulcót Mexikóvárossal összekötő autópálya szélén, Xaltianguis külterületén.

Jiménez két évvel ezelőtt a drogkartellekkel szembeni védekezés céljából polgári véderőt hozott létre, és ő állt a 11 hónapja a Guerrero állambeli Igualában eltűnt 43 főiskolás utáni kutatás élére is. Az eltűnt fiatalok szüleivel közösen folytatott keresés során több – más emberi maradványokat rejtő – tömegsírhoz is elvezette a hatóságokat. Júliusban a mexikói főügyészség megerősítette, hogy legalább 60 tömegsírban 129 holttestre bukkantak Iguala határában.

Az aktivista számos halálos fenyegetést kapott a diákok felkutatását célzó akciója miatt. Az ország társadalmát megrendítette, és kezdetektől fogva nagyon foglalkoztatja az eltűnt diákok ügye. A hatóságok szerint rendőrök adták át a diákokat a Guerreros Unidos nevű helyi drogkartellnek, amelynek emberei meggyilkolták, majd elégették őket, mert azt hitték róluk, hogy egy rivális bűnbanda tagjai.

Az ügyészség halottnak nyilvánította a diákokat, de a hozzátartozók nem hisznek a hatóságoknak, részben azért, mert egy diák kivételével mindeddig nem azonosították az Iguala határában talált emberi maradványokat.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.