Külföld

Sziklát kell egyensúlyoznia a fején a megerőszakolt asszonynak

Orosz R. Zoltán
Orosz R. Zoltán

bringamániás. 2015. 08. 10. 13:16

Nem engedte a nőnek az abortuszt egy indiai bíróság, viszont arra kötelezte, hogy vallási próbatételen bizonyítsa, méltó maradt a férjéhez.

Egy megerőszakolt asszonynak egy nagyjából 40 kilós sziklát kellett egyensúlyoznia a fején, hogy így bizonyítsa: tiszta maradt, és méltó arra, hogy továbbra is a férjével éljen. Gujarat Legfelsőbb Bírósága arról is döntött, hogy a nő nem vetetheti el a nemi erőszak során fogant gyermeket. Az erőszaktevő férfi viszont megfenyegette az asszonyt, hogy megöli, amint kiszabadul a börtönből – írja az India Today.

Az Indiában mindennapos, brutális nemi erőszakokra 2012-ben figyelt fel a világ, miután hat férfi hajtott végre csoportos erőszakot egy 23 éves diáklányon, egy buszon, Delhiben. Az ország törvényeinek értelmében a bíróság csak akkor engedélyezi az áldozatoknak, hogy elvetessék az erőszak során fogant magzatot, ha az anya közvetlen életveszélyben van.

megerőszakolt asszony, india (Array) Kép: Times of India

Az archaikus próbatétel elé állított nő esete is akkor került napvilágra, amikor egy 14 éves, megerőszakolt lány apja petíciót nyújtott be a gujarati bírósághoz, amelyik elutasította lánya abortuszkérelmét. A 14 éves áldozat terhességének megszakítását végül engedélyezte a bíró, míg a másik nőt arra kötelezte, hogy vesse magát alá az „agnipariksha” nevű próbának.

Az agnipariksha eredetileg tűzpróbát jelent, Ramayana című, hindu szent eposzon alapszik. A történet szerint Sita istennőt Ravana elrabolja a férjétől, Ramatól. Később, amikor Rama kiszabadítja a feleségét, Sita úgy bizonyítja tisztaságát, hogy tűzbe ül. Ironikus, hogy a Ramayana története nem ér véget ott, hogy Rama és Sita visszatérnek otthonukba, ahol királlyá és királynővé koronázzák őket. Később ugyanis, amikor Sita teherbe esik, Rama elhagyja a feleségét, mert az egyik alattvalója meggyőzi őt az asszony tisztátalanságáról.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.