Nagyvilág
ferguson (Array)

Lövöldöztek a fergusoni tragédia évfordulóján

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2015. 08. 10. 07:25

Lövések dördültek vasárnap délután a Missouri állambeli Fergusonban, ahol több százan emlékeztek meg arról, hogy egy fehér rendőr egy évvel ezelőtt agyonlőtt egy fegyvertelen afroamerikai tizenévest, Michael Brownt.

A rendőrség szóvivője szerint egyelőre nem tudni, ki tüzelt. A feltételezések szerint egy guruló autóból leadott, mintegy féltucatnyi lövéssel a jelek szerint nem a demonstrálókat vették célba. Egy ember megsebesült.

A nap folyamán korábban a legkülönbözőbb korosztályokat és “faji csoportokat” képviselő békés tüntetők négy és fél perces néma tiszteletadással emlékeztek meg arról, hogy Brown holtteste négy és fél órán át hevert az utcán 2014. augusztus 9-én. A megemlékezés végén két fehér galambot röptettek fel.

Brown lelövése nyomán Fergusonban – St. Louis egyik elővárosában – hetekig tartó, erőszakba torkolló zavargások törtek ki. A tiltakozások kiújultak, miután novemberben a vádesküdtszék úgy döntött, hogy nincs törvényi alapja vádat emelni a rendőr, Darren Wilson ellen. Egy igazságügyi minisztériumi vizsgálat ugyanakkor megállapította, hogy a fergusoni rendőrség gyakran megsértette a helyi fekete többség jogait.

A fergusoni ügy és az azt követő hasonló esetek ráirányították a közfigyelmet az Egyesült Államokban arra, hogy fehér rendőrök gyakran alkalmaznak fegyvert fegyvertelen feketék ellen. A legutóbbi incidens pénteken történt: egy rendőr a texasi Arlingtonban négy lövéssel végzett Christian Taylor 19 éves egyetemi amerikaifutball-játékossal. Taylor a terepjárójával a vitrinen betörve hatolt be egy autókereskedésbe, ahol több járművet megrongált, és hatósági felszólításra nem volt hajlandó megadni magát.

Az egy évvel ezelőtti fergusoni haláleset nyomán országos mozgalom indult “A fekete életek számítanak” figyelmeztetés jegyében. Részvevői a kisebbségekkel szembeni rendőri bánásmód javítását követelték. Fergusonban a város azóta lemondott fehér gazdasági igazgatójának, rendőrfőnökének és bírójának hivatalát azóta afroamerikai tisztségviselők töltik be.

Brown halálának évfordulójáról vasárnap több amerikai városban megemlékeztek. Fergusonban szombaton is voltak tüntetések. Sötétedés után mintegy kétszázan a rendőrség elé vonultak, ahol betontorlaszra kiették egy sült disznó fejét, amely Darren Wilson rendőrt jelképezte.

Még mindig lőnek

Hétfőre virradóra újra lövések dördültek, az évfordulós megemlékezés végén, sötétedés után, és legalább egy tüntető megsebesült, kórházba kellett szállítani – jelentette több forrás.

A Missouri állambeli városban vasárnap délután több százan emlékeztek meg arról, hogy egy fehér rendőr egy évvel ezelőtt agyonlőtt egy fegyvertelen afroamerikai tizenévest, Michael Brownt.

Már délután is lövések dördültek, a rendőrség azonban nem tudja, hogy ki lőtt. A demonstráció végén – hétfőre virradóan – összetűzés tört ki a rendőrség és a tüntetők között, és eldördült több lövés, az AFP hírügynökség tudósítója szerint mintegy 20. Az egyik tüntető megsebesült.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.