Nagyvilág

“Kapcsolatom van Jézussal és meleg vagyok!”

melegfelvonulas-ukrajnaban(960x640)(2).jpg (Array)
melegfelvonulas-ukrajnaban(960x640)(2).jpg (Array)

Ugandában, ahol tavaly még kis híján olyan törvényt hoztak, amely életfogytiglanig tartó börtönnel büntette volna az azonos neműek közötti szexet, szombaton büszkeségi felvonulást tartottak homoszexuálisok.

A megmozduláson nem hömpölygött tömeg, csupán mintegy 70 ember vett részt rajta. A demonstráció Entebbében volt, a főváros, Kampala peremén. A felvonulók táblákon egyebek közt olyan feliratokkal hirdették másságukat, mint “Kapcsolatom van Jézussal és meleg vagyok!”

A menet csak nyúlfarknyi távot tett meg, de mindössze ennyit is tervezett. Atrocitás nem történt.

Uganda tavaly kis híján olyan melegellenes törvényt vezetett be, amely az úgymond “sorozatos bűnelkövetőket” – a rendszeresen homoszexuális életet élőket – akár életfogytiglani börtönbüntetéssel is sújthatta volna, emellett pedig már a homoszexualitás nyilvános támogatását is büntette volna. A törvényt elfogadta a parlament, az államfő is aláírta, ám az alkotmánybíróság jogi hibákra hivatkozva elutasította.

Ezek után több képviselő még mindig nem adta fel, és azzal fenyegetőzött, hogy újból a parlament elé terjesztteti. Ez azonban nem történt meg, és várhatóan nem is fog. Az ország vezetése ugyanis nyugati nyomásra elállt a törvény végigerőszakolásától, mert igencsak megcsappanhattak volna az Ugandába érkező segélyek. Több ország – köztük Norvégia és Dánia – közölte, hogy visszatart Ugandának szánt segélyeket, és még a politikába ritkán beavatkozó Világbank is elhalasztotta egy hitelének folyósítását.

Afrikában 37 országban tiltja törvény a homoszexualitást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik