Nagyvilág

Gyereküknek adták utolsó csepp vizüket a hőségben meghalt szülők

sivatag (Array)
sivatag (Array)

Valószínűleg mentette kilencéves fiát az a francia házaspár, melynek tagjai életüket vesztették a nagy hőségben az Egyesült Államok délnyugati részén fekvő Új-Mexikó szövetségi államban túrázás közben. Gyermeküknek adták vízkészletük utolsó cseppjeit.

A fiút kiszáradva találták – ennek ellenére igen jó állapotban – apja holtteste mellett a White Sands nemzeti parkban – mondta el Benny House, Otero megye seriffje.

A gyermek valószínűleg kétszer annyi folyadékot fogyasztott, mint szülei, a két áldozathoz képest jóval több folyadék volt a szervezetében – tette hozzá.

A 42 éves David Steiner és az 51 éves Ornella Steiner, akik egy Reims közeli burgundiai községben laktak, a nemzeti parkban túráztak kedd délután, amikor feltehetően a hőség miatt életüket vesztették – közölte korábban David Hunter Otero megyei nyomozó, aki szerint a turisták alulbecsülhették a veszélyt.

A parkőrök rutin őrjáratuk során találták meg az anya holttestét. A fényképezőgép memóriájának átvizsgálása során tudták meg, hogy családjával együtt tartózkodik a nemzeti parkban. A hatóságok a nyomokat követve találták meg az apa holttestét és a kilencéves kisfiút. A kisfiú kiszáradt, de eszméleténél volt, kórházba vitték.

A család az Egyesült Államokban tett körutazást. A történtek idején 38 Celsius-fokos volt a hőmérséklet a sivatagban, és a család csak két félliteres üveg vízzel indult el a kirándulásra kedd délben. A nemzeti park ezen része hófehér homokdűnéiről közismert, ahol semmilyen növényzet és árnyék nincs. A parkszolgálat ezért a nyári látogatók figyelmét felhívja arra, hogy csak a hűvösebb órákban induljanak útnak és legalább négy liter vizet magukkal. A figyelmeztetés több nyelven, köztük franciául is kint van az útvonal mentén.

A fiú annyit mondott el az illetékeseknek, hogy édesanyja mintegy másfél kilométer megtétele után rosszul érezte magát, arra panaszkodott, hogy megsérült a térde. Ezért úgy döntött, hogy a fiúk menjenek tovább, ő pedig visszamegy a gépkocsihoz, ám mintegy száz méter megtétele után összeesett. Apa és fia nem vette észre, hogy bajban van, folytatták útjukat, de mintegy 600 méter után az apa is összeesett – közölte House.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik