Nagyvilág

Letartóztattak egy fejvadászt, aki összekeverte a célponttal a rendőrfőkapitányt

Több mint tíz fegyveressel vette körbe Phoenix főrendőrének a házát, mert valaki a Facebookon azt mondta, ott van az általa keresett szökevény.

Komoly leckéket kapott arról egy amerikai fejvadász, hogy nem szabad mindent kételkedés nélkül elhinni, amit a Facebookon olvas az ember. A 43 éves Brent Farley éppen egy Oklahomából megszökött bűnözőt keresett az arizonai Phoenixben, amikor a közösségi oldalon valaki azt állította, tudja, hol bujkál a gyanúsított. A megadott cím azonban valaki egészen másé volt. Ahova Farley és tíz másik ember kivonult késő éjszaka az nem volt más, mint a nagyváros rendőrfőkapitányának háza – közölte a helyi sajtó.

A beszámolók szerint Farley fejvadászcége egy másik cég embereivel együttműködve vonult ki Joseph Yahner házához, amit két órán át figyeltek, mielőtt kedden este tíz órakor dörömbölni kezdtek az ajtón, követelve, hogy adják elő a keresett embert. A mély álomból felébresztett rendőrfőkapitány egy szál alsónadrágban nyitott ajtót, egy rendőrségi gumibottal a kezében, közölve Farley-val és embereivel, hogy a szökevény nincs a házban.

 
Brent Farley – a fejvadász, aki a rendőrfőkapitány házára támadt, egy szökött bűnözőt keresve
Fotó:MCSO 

A rendőrség közlése szerint a két férfi között „heves vita alakult ki”, miután a fejvadász nem akarta elhagyni a rendőrfőnök birtokát, annak ellenére, hogy közölte vele, rossz helyen jár. Farley azonban még akkor is parancsokat osztogatott a főrendőrnek, amikor rajta kívül már minden társa rájött arra, mekkora tévedést követettek el.

Végül rendőrök érkeztek a helyszínre, és letartóztatták Farley-t, aki ellen rendzavarás, valamint birtokháborítás vádjával indítottak eljárást. A phoenixi rendőrségi szóvivő elmondása szerint várhatóan a másik tíz ember is vádemelésekre számíthat. Farley a letartóztatása után a helyi sajtónak elmondta: „Ha tudtam volna, hogy rendőr él abban a házban, soha nem kopogtunk volna be.” És utólag elismerte, talán egy kicsit több időt kellett volna szánnia arra, hogy leellenőrizze a Facebookon kapott tippet.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ki adta a hamis információt a fejvadászoknak, akik saját – egyébként már törölt – Facebook-oldalukon kértek segítséget a drogvádak miatt keresett oklahomai szökevényről.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik