Külföld

Nácibb-e a náciknál az Iszlám Állam?

Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

bértollnok. 2015. 08. 06. 19:55

Már a kezdetek óta szeretik Adolf Hitler rendszerével összevetni a hasonlóan kegyetlen, ám kevésbé szisztematikus ISIS-t. Az érvek többsége afelé mutat, hogy a nácik óta nem fenyegette a világot ilyen embertelen ellenség.

Az amerikai külügyminisztérium nemrég kitett egy képet az egyik Twitter-oldalára, amin két kivégzős fotót vetnek össze. A fenti fekete-fehér képen állítólag németek – talán egy Sonderkommando – látható, amint tömegesen lő embereket egy nagy gödörbe. A lenti, frissebb képen pedig az Iszlám Állam (IÁ) tagjai teszik ugyanezt. A párhuzam erőltetettnek, de mégis egyértelműnek tűnik: korunk nácijai az iszlamisták.

A Vice riportja szerint persze az Egyesült Államok azért nyomja a náci párhuzamot, hogy érzékeltesse, ebben a játszmában nincs választás: a létező leggonoszabb mellé egyszerűen nem állhat senki (érdekes is, hogy ebben a harcban egy oldalon áll az USA, Irán és Oroszország is). George H. W. Bush, tehát az idősebbik Bush is azt mondta az 1990-es Öböl-háború előtt, hogy Kuvait lerohanása olyan tett, mint a lengyelek lerohanása volt 1939-ben.

 

Hasonlóságok

Terjeszkedés minden áron, ez egy közös nagy felszólítás mind a két mozgalomban. Adolf Hitler célja az volt, hogy Közép- és Kelet-Európát egy nagy német élettérré alakítsa, kitelepítve innen a szlávokat és akár a magyarokat is, létrehozva egy színnémet birodalmat. Abu Bakr al-Bagdadi IÁ-ja nem nemzetiségi, hanem vallási alapon szeretné a kalifátusát létrehozni, ami minden olyan területet egyesítene, ahova valaha muzulmán hódítók léptek. Aztán a visszaszoruláskor minden erejükkel azon voltak, hogy meglepetésszerű és áldozatokat nem kímélő ellentámadásokkal visszavessék a túlerőben lévő szövetségeseket.

Jelentős hasonlóság a brutalitás is, amiben azért az IÁ übereli a nácikat. Ugyan sok eltúlzott legenda is létezik a nácik túlkapásairól, de a haláltáborok, az odavezető iszonyú vonatutak, az említett Sonderkommandók kegyetlenkedései és a mengelei kísérletezgetés is épp elég, hogy felforduljon az ember gyomra. Az Iszlám Állam az eleven elégetéstől, lefejezéstől vagy a HD-minőségben videóra rögzített fejbe lövésektől sem riad vissza.

Kiválasztott csoportok deportálása vagy kiirtása is mindkét csoport bevett eljárása (volt), bár ebben a sztálinizmus sem maradt le sokkal. A németek főleg a zsidókra, kis részben a romákra irányították minden haragjukat, az IÁ harcosai a nem szunnita muszlimokat akarják a kalifátusból kiűzni. A keresztényeknek, síitáknak és jazidiknak nem sok választásuk van: különadó, megtérés vagy halál.

isis (Array) 

A kegyetlenkedés mögötti gazdasági racionalitás is elég erősen jelen van. A nácik és al-Bagdadi bandája is előszeretettel kereskednek feketén lopott műkincsekkel. Hitlernek anno nem derogált lepaktálni a szovjetekkel (kevésbé ismert, de a paktum után kötöttek egy hitel- és egy kereskedelmi szerződést is). Az Iszlám Államnak ugyan nem sok országgal vannak nyilvánvaló kereskedelmi kapcsolatai, de a területén megtermelt olajat csak eladta valakinek. A kurdok többször is megvádolták egyébként a török államot, hogy szegről-végről támogatja az ellenük is harcoló IÁ-t.

Fontos hasonlóság a vezérkultusz és lojalitás: míg a németeknél a Führer kultusza állt mindenek felett, addig az IÁ-nál a – korántsem sérthetetlen – Abu Bakr al-Bagdadié. Ő a próféta legitim örökösének, a kalifának tekinti magát, akinek feltétlen engedelmességgel tartozik mindenki. A szigorú, piramisszerű, kegyetlenségen is alapuló szervezeti rend jellemzi a náci rendszert és az IÁ-t is. Nem hiába nevezte a Nobel-díjas trinidadi-brit író, V. S. Naipaul a Negyedik Birodalomnak.

A profi propaganda is egy közös pont. Hitler külön miniszteri posztot fenntartott a kormányban a propagandának, Joseph Goebbels feladata volt lelkesíteni a németeket a véget nem érő totális háború, a Führer-kultusz, a zsidók kiirtása és Európa elfoglalása iránt. Al-Bagdadi szervezete már a 21. században működik, így nem a rádió az elsődleges eszköz, hanem a Twitter, ahova szakadatlanul pakolják ki a videókat és képeket, és mutogatják mennyire menők. A dolog bejön, még Nyugat-Európából is ezrek csatlakoztak hozzájuk. Tegyük hozzá, nagy különbség, hogy míg a náci propaganda a sikerekről és dicső győzelmekről szólt, az IÁ-é csakis az ellenség eltiprásáról bármi áron.

Akad azért különbség

A sok párhuzam ellenére sok sebből vérzik is az elmélet, ahogy a Newsweek írja, a hitleri szisztematikusan felépített mészárszéket egyszerűen egyik utána következett tömeggyilkosság se közelíti meg. A cikkben idézik Marvin Hier rabbit, a Simon Wiesenthal Központ vezetőjét: “Nagyon félünk attól, hogy a holokausztot trivializálják. […] Sose láttam a holokauszt óta semmi olyat, mint az ISIS.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.