Nagyvilág

Megtalálták az ellopott dinótojásokat Kínában

Dinoszaurusz-legobol(960x640).jpg (Array)
Dinoszaurusz-legobol(960x640).jpg (Array)

Megtalálta a rendőrség azt a több mint kétszáz megkövesedett dinoszaurusztojást, amelyet a dél-kínai Kuangtung tartományban egy építkezésen fedeztek fel, majd nyomuk veszett.

Mint kiderült, a szakértők azért nem találták őket, mert a helyiek egyszerűen hazavitték őket – közölte Hojüan város vezetése csütörtökön. A hatóságok szerencséjére a leletek egy helyre kerültek, így a 231 ellopott dinótojással a városi múzeum készlete gazdagodhatott. Mindezek mellett egy teljes, a fényképek tanúsága szerint igen jó állapotban lévő csontvázra is bukkantak, egy Psittacosaurus (papagájgyík) kövületére. A növényevő őshüllő legalább 65 millió évvel ezelőtt, a kréta korban élt, két lábon járt és körülbelül két méter hosszúra nőtt.

Járólapon tárolták a fosszíliákat

Hojüan múzeumában több mint 10 ezer dinoszaurusztojás található, az intézmény ezzel Guinness-rekorder is lett. A “dinók hazájának” is hívott városban legutóbb júniusban és július végén akadtak tojások kövületeire. Ám mire a régészek kiértek volna a helyszínre, a környékbeliek összeszedték és továbbadták a leletek többségét.

A kínai törvények szerint a fosszíliák állami tulajdont képeznek, engedély nélküli birtoklásuk, kereskedelmük tilos. A rendőrségi rajtaütés helyszínén készült fényképek szerint az egymáshoz kövesedett tojások egy része a lakás lépcsőfeljárója mellett hevert a járólapon. A Psittacosaurus maradványait egy faládában őrizték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik