Nagyvilág

Korábban fel nem robbant izraeli lövedék gyilkolt Gázában

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2015. 08. 06. 14:21

Legalább négy ember meghalt egy, a tavalyi gázai harcokban fel nem robbant izraeli lövedék detonációjában csütörtökön a Gázai övezetben. Egy család négy tagja tagja meghalt.

Az egészségügyi hatóságok arról számoltak be, hogy munkások segítettek egy családnak eltakarítani a házuk romjait, amikor bekövetkezett a robbanás. A Gázai övezetet irányító Hamász radikális iszlamista palesztin csoport egyik tagjának tulajdonában álló házat több találat érte az előző évi fegyveres konfliktus során.

Helyi lakosok azt közölték, hogy a detonációban a család négy tagja vesztette életét. A robbanásban emellett mintegy harmincan megsebesültek. A belügyi tárca vizsgálatot indítottaz ügyben.

Tavaly nyáron Izrael és a Hamász közel két hónapon át háborúzott egymással. A konfliktusban több mint kétezer palesztin vesztette életét és 10 ezer sebesült meg, Izrael öt civilt és 64 katonát vesztett. Jeruzsálem szerint a hadművelet védekező jellegű volt, amelyet az övezetből Izraelre lőtt rakétákra és gránátlövedékekre válaszul indítottak, miután kudarcba fulladtak a zsidó államnak az erőszak eszkalációjának megakadályozására tett folyamatos erőfeszítései.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Saudi soldiers stand guard as a Saudi air force cargo plane, carrying aid, lands at an airfield in Yemen's central province of Marib, on February 8, 2018. (Photo by ABDULLAH AL-QADRY / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.