Nagyvilág

Tömegverekedés tört ki a rabok között, a drónról ledobott drogcsomagért

dron(210x140).jpg (Array)
dron(210x140).jpg (Array)

A csúcstechnológiás csempészés nem érte el a célját az ohiói börtönben.

A drogokat – egészen pontosan dohányt, marihuánát és heroint – tartalmazó csomagot még az előző héten jutatták be egy távirányítású kvadkopterrel az ohiói Mansfield büntetés-végrehajtási intézménybe, de csak most derültek ki részletek az esetről. A helyi sajtóban megjelent hírek szerint a drónról a börtön egyik udvarára dobták le a csempészárut, amire az ott tartózkodó rabok azonnal rá is vetették magukat.

Az elítéltek között verekedés tört ki a csomagért, amit a dulakodás közben átdobtak a szomszédos udvarra a kerítésen át, ahonnan eltűnt. A drogokat végül egy helyiségbe elrejtve találták meg a börtönőrök, így az nem jutott el ahhoz a rabhoz, akinek szánták.

A beszámolók szerint a verekedést két börtönőr állította meg, gázspray-el vágva rendet az elítéltek között. A két udvaron lévő több mint száz rabot az eset után átkutatták, „klinikai vizsgálatot” is végezve. A verekedésben résztvevő kilenc rabot magánzárkába zárták. A börtön dolgozói közül senki sem sérült meg.

A börtönőrök egyébként egészen addig nem tudtak a drogcsempész drónról, amíg a verekedés miatt végig nem nézték a biztonsági kamerák felvételeit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik