Nagyvilág

Menedékkérők elleni támadásoktól tartanak a németek

menekült (Array)
menekült (Array)

Németországban a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal vezetője szerint előfordulhat, hogy a menedékkérőket ellátó intézmények, állomások elleni támadások után menedékkérőket is érhetnek erőszakos incidensek.

Hans-Georg Maassen egy szerdán megjelent interjúban elmondta, hogy a menedékkérőket ellátó intézmények elleni támadások száma 2014-ben megháromszorozódott, és 2015 első fél évében ismét jelentősen növekedett.

“Attól tartunk, hogy ez a szám még tovább emelkedik” – mondta a belső elhárítást végző nemzetbiztonsági szolgálat vezetője. Hozzátette, hogy az országban az erőszakos cselekmények elkövetésére irányuló hajlandóság erősödése tapasztalható.

A menedékkérők ellen indulatok akár személyi sérüléssel járó támadásokhoz is vezethetnek. “Az utóbbi hónapokban olyan tűzeseteket, gyújtogatásos támadásokat regisztráltunk menedékkérőket befogadó otthonoknál, amelyekben senkinek nem esett bántódása, de tartunk attól, hogy ez másként is lehet” – mondta a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal, a BfV elnöke.

A szélsőjobboldal igyekszik tőkét kovácsolni a menekültáradatból és a menedékkérők elleni tiltakozásból – tette hozzá. A szélsőjobboldali szubkultúra ugyan az utóbbi években jelentősen zsugorodott, visszaszorult, de jelentős számban vannak a menekültválság miatt aggódó polgárok, akik tüntetnek a menedékkérők emelkedő száma ellen. “A szélsőjobb igyekszik felhasználni céljaira ezeket az embereket, vagy legalább befolyást szerezni az ilyen csoportokban, hogy ismét politikai jelentőségre tegyen szert” – mondta Hans-Georg Maassen a Bild című újság online kiadásában ismertetett interjúban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik