Nagyvilág
menekültek calais4 (Array)

Bevándorlókat fuvaroztak, 1,7 milliárd forintra bírságot kaptak

A hatóság 3300 esetben bírságolt meg szállítócégeket vagy kamionsofőröket a 2014-15-ös pénzügyi évben.

Több mint négymillió font (mintegy 1,7 milliárd forint) bírságot rótt ki a brit határőrség fuvarozókra az illegális bevándorlók segítése miatt 2014-2015-ben, kétszer annyit, mint 2013-2014-ben. A hatóság 3300 esetben bírságolt meg szállítócégeket vagy kamionsofőröket a 2014-15-ös pénzügyi évben, ami jelentős növekedés a 2013-2014-ben regisztrált 2177-hez képest – tudta meg szerdán a BBC, amely szerint az elmúlt három évben 6494 menekültet találtak teherautókban. Ennél is többen lehetnek azok, akiket nem tartóztattak fel.

A bírság mértéke a szállított migránsonkénti 2000 fontot is elérheti, és a sofőrt, valamint munkaadóját egyaránt sújthatják vele – nemcsak Nagy-Britannia területén, hanem azokban a franciaországi és belgiumi kikötőkben is, amelyeket brit részről is ellenőriznek. Ilyen például Calais.

A fuvarozók méltánytalannak tartják a rendszert. Jogi képviselőik szerint a büntetési gyakorlat nem veszi figyelembe az ügyfeleikre leselkedő veszélyeket. A sofőrök sokszor kiszolgáltatott helyzetben vannak, és nem tudják megakadályozni, hogy az illegális bevándorlók felkapaszkodjanak járművükre. A menekülteknek vannak szerszámaik, amelyekkel lakatokat tudnak feltörni, és be tudnak jutni a raktérbe. A sofőröknek egyszerűen nem biztonságos kiszállni, hogy megakadályozzák őket – mondta Joanne Witheford ügyvéd. Az általa képviselt egyik cégre 36 ezer fontos bírságot szabtak ki. A hatóságok “nincsenek tekintettel arra, hogy kétségbeesett emberek mindenre készek, hogy Nagy-Britanniába jussanak” – fogalmazott.

Jogászok szorgalmazzák, hogy azok a sofőrök, akik minden óvintézkedést megtesznek, és jelzik a határőrségnek, ha bármi gyanúsat észlelnek, kapjanak mentességet. A fuvarozók arra is panaszkodnak, hogy a nagy teherautók és kamionok átvizsgálása sokáig tart, ami tovább növeli a Csatorna-alagút két oldalának szigorú ellenőrzése miatt amúgy is tetemes késedelmeiket.

A brit belügyminisztérium tájékoztatása szerint a bírságok mindössze hét százalékát szabták ki brit sofőrökre, a többi esetben külföldieket büntettek. A legtöbb fuvarozó komolyan veszi a biztonságra vonatkozó előírásokat, egyharmaduk járműve azonban nem felel meg a minimális követelményeknek sem. A minisztérium szerint azokat a sofőröket, akik igazolni tudják, hogy megtették a legszükségesebb lépéseket járművük biztosítására, nem fogják megbüntetni.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Feldolgozottság 22:51 órakor: 92,19%

Főpolgármester-jelöltek

Karácsony Gergely
50,62%
MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP
Tarlós István
44,29%
FIDESZ-KDNP
Puzsér Róbert
4,44%
ÁLLAMPOLGÁROK A CENTRUMBANEGYE
Berki Krisztián
0,66%
Független