Nagyvilág

Rendőr mentette meg a nyilvános vécébe szorult újszülöttet

Mentett újszülött (Array)
Mentett újszülött (Array)

A kislánynak csak a lábai látszottak ki a pekingi guggolós vécéből, amikor rábukkantak.

Fejjel lefelé szorult be egy pekingi nyilvános vécé csatornanyílásába egy újszülött kislány, akit anyja közvetlenül a szülés után dobott el magától – jelentette a kínai állami média. A kisgyereket rendőrök mentették ki, akiket járókelők hívtak ki, miután babasírást hallottak a helyiségből. A kislányt kihúzó rendőr elmondta: „A baba fejjel lefelé volt és egész teste beesett a csatornába. A lábát is alig lehetett látni”.

 Csak a lábát lehetett látni a fejjel lefelé a vécébe szorult kislánynak
Fotó:Europress 

A rendőrök első gondolata az volt, hogy a vécé szétbontásával mentik ki a kislányt, de Qian Fengúgy gondolta, az túl sok időbe kerülne, ezért úgy döntött, megpróbálja kihúzni a beszorult gyereket. Végül óvatos mozdulatokkal sikerült is kimentenie a kislányt, akit azonnal kórházba szállítottak. A kínai sajtóban megjelent hírek szerint az újszülött „relatíve stabil állapotban” van, és nem látni raja semmilyen sérülést.

 A kislány anyját egyelőre nem találták meg a kínai hatóságok
Fotó:Europress 

Azt egyelőre nem lehet pontosan tudni, hogy az újszülött kislány hogyan került a vécébe, de a rendőrség közlése szerint minden jel arra mutat, hogy anyja a nyilvános vécében szülte meg gyermekét, majd ott magára is hagyta. 

Nem ez volt az első eset, hogy vécébe és csatornába szorult újszülötteket kellett menteni Kínában. Két éve a szennyvízcsövek szétvágásával mentettek ki tűzoltók egy kisfiút, miután 22 éves anyjánál a vécén indult meg váratlanul a szülés, és a gyerek véletlenül belecsúszott a vécécsészébe. A mentéséről készült videó az egész világon elterjedt. Egy éve viszont már egy szándékosan lehúzott újszülöttet mentettek ki szinte teljesen sértetlenül egy szennyvízcsőből. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik