Nagyvilág

Negyven keresztény sírt gyaláztak meg Franciaországban

A kelet-franciaországi Labry temetőjében, a kereszteket megfordították, illetve összetörték, egy sírtáblát pedig megrongáltak.

A francia belügyminisztérium hétfő esti közleménye szerint a Meurthe-et-Moselle megyei községben történt sírgyalázás immár az ötödik a megyében az év eleje óta. “Ezekre az elfogadhatatlan tettekre szigorú büntetőjogi választ kell adni. A nyomozásnak lehetővé kell tennie a bűnösök felelősségre vonását” – áll a belügyminisztérium közleményében.
Labry mintegy 30 kilométerre fekszik Metz városától.

Yves Le Clair brieyi ügyész közölte, hogy nagyon komolyan veszik az ügyet, ugyanakkor inkább rongálásról beszélt, mint sírgyalázásról.

Az ügyész szerint 35 sírdíszítő elemet, főként kereszteket és táblákat leszedtek a sírokról, négyet össze is törtek. A polgári temető melletti katonai temető sértetlen maradt. A polgármesterre hivatkozva az ügyész azt mondta, hogy feltehetőleg fiatalok állnak a rongálások mögött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik