Nagyvilág
petőfi emlékmű megorngálva (Array)

Lurkók rongálták meg az újszentesi Petőfi-szobrot

Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

újságíró. 2015. 08. 04. 16:18

Rosszcsont kölykök, nem nacionalista vandálok felelnek azért a vandalizmusért, ami a temesvári emlékoszlopot érte.

Véletlenül rongálták meg a bánsági Újszentes központi parkjában álló Petőfi-emlékművet – közölte keddi hírlevelében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A rongálás körülményeit Miklós Árpád, a Temesvárral határos Újszentes RMDSZ-es alpolgármestere tisztázta a térfigyelő kamerák által rögzített képek ellenőrzése után.

„A felvételekből egyértelműen kiderül, hogy nem magyarellenes cselekedetről van szó, hanem diákcsínyről. A parkban labdázó diákok eltalálták az emlékművet. A Petőfi Sándort ábrázoló dombormű ennek nyomán leesett és darabokra tört” – idézte a közlemény az alpolgármestert. Miklós szerint már előkészítették aű helyreállítási munkálatokat, és hamarosan restaurálják a talapzatot és az emléktáblát is, és visszakerül a helyére a dombormű.

Az újszentesi Petőfi-emlékművet a múlt hét végén rongálták meg. A református templom előtti parkban 1945-ben felavatott kőoszlop annak állított emléket, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején császári uralom alatt maradt Temesvárt ostromló Vécsey Károly serege felismerte és megéljenezte a Bem tábornok oldalán hozzájuk látogató Petőfit. Újszentest 42 évvel később alapították az egykori események helyszínén szentesi telepesek. A település az elmúlt két évtizedben összeolvadt Temesvárral, és elveszítette magyar jellegét.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

(FILES)(COMBO) This combination of file pictures created on May 10, 2018 shows US President Donald Trump during a rally at Total Sports Park in Washington, Michigan on April 28, 2018, and a photo released from North Korea's official Korean Central News Agency (KCNA) on April 21, 2018 of North Korean leader Kim Jong-Un delivering a speech while attending the Third Plenary Meeting of the Seventh Central Committee of the Workers' Party of Korea in Pyongyang.

US President Donald Trump told North Korean leader Kim Jong-Un on May 24, 2018, in letter that the Singapore summit will not take place. / AFP PHOTO / AFP PHOTO AND KCNA VIA KNS / Mandel Ngan AND - /  - South Korea OUT / REPUBLIC OF KOREA OUT   ---EDITORS NOTE--- RESTRICTED TO EDITORIAL USE - MANDATORY CREDIT "AFP PHOTO/KCNA VIA KNS" - NO MARKETING NO ADVERTISING CAMPAIGNS - DISTRIBUTED AS A SERVICE TO CLIENTS
THIS PICTURE WAS MADE AVAILABLE BY A THIRD PARTY. AFP CAN NOT INDEPENDENTLY VERIFY THE AUTHENTICITY, LOCATION, DATE AND CONTENT OF THIS IMAGE. THIS PHOTO IS DISTRIBUTED EXACTLY AS RECEIVED BY AFP.  /
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.