Nagyvilág

Segítene Budapestnek, ha nem kellene visszafogadnia migránsokat

menekultek(960x640).jpg (Array)
menekultek(960x640).jpg (Array)

Az EU menekültügyben kevésbé érintett országai most azzal segíthetnének Budapestnek, ha nem küldenék vissza Magyarországra azokat az illegális bevándorlókat, akiket a dublini egyezmény alapján visszaküldhetnek, vélekedett Dusan Drbohlav cseh szociológus.

Magyarország – Olaszországhoz és Görögországhoz hasonlóan – jelenleg nehéz helyzetben van, és nem tudja visszafogadni a területéről továbbutazó, de az Európai Unió más országaiban őrizetbe vett menekülteket. “Azonnali megoldást jelentene a helyzetre, ha az érintett országok megtartanák maguknak a +magyar+ menekülteket” – jelentette ki Drbohlav.

Rámutatott: néhány ország jelenleg már nem küldi vissza Olaszországba vagy Görögországba a bevándorlókat, mert tudja, hogy ez a két állam nem képes megbirkózni a problémával. “A magyarokról szintén elmondhatnánk, hogy válságban vannak, ezért a menekülteket nem küldjük vissza hozzájuk” – szögezte le.

Pintér Sándor magyar belügyminiszter pénteki közlése szerint július közepéig több mint 19 ezer érdemi megkeresés érkezett Magyarországra az úgynevezett dublini eljárásban átadni tervezett bevándorlók ügyében. A cseh szociológusnak meggyőződése, hogy az egyes országok külön-külön nem tudnak megbirkózni a problémával, s a helyzetet átfogó módon csak uniós szinten lehet rendezni.

Drbohlav ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a menekültek problémáit komolyan kell venni, mert többnyire komoly okok miatt keltek útra. “Kinyilváníthatjuk, hogy nem akarjuk őket, de ez nem megoldás” – szögezte le a társadalomtudós. Úgy vélte: el kell érni, hogy azokban az országokban, ahonnan az emberek menekülnek, megnyugodjon a politikai helyzet, majd hatékony gazdasági segítséget kell nyújtani ezeknek az országoknak. “Erre eddig nem került sor” – jegyezte meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik