Nagyvilág

Mianmari árvíz: rengeteg a halálos áldozat

mianmar-arviz(960x640).jpg (Array)
mianmar-arviz(960x640).jpg (Array)

Legalább 46 halálos áldozata van a Mianmarban több napja pusztító árvizeknek. Több mint kétszázezer embert sújt a katasztrófa, az ország egyes övezeteit az ár elzárta a külvilágtól.

Az özönvízszerű monszunesők miatt gyorsan emelkedett a folyók szintje és földcsuszamlások keletkeztek. Több ezer ház omlott össze, mezőgazdasági területeket, hidakat, utakat rongált meg az árvíz. A szociális minisztérium adatai szerint 46 ember halt meg, és több mint kétszázezret érintettek az országszerte dúló áradások. A tárca felgyorsítja a segítségnyújtást és a mentést.

Az ENSZ vasárnap figyelmeztetett arra, hogy egy olyan nagy kiterjedésű szegény országban, mint az egykori Burma, ahol elmaradott az infrastruktúra, a katasztrófa felmérése több napot is eltarthat. Az árvíz által leginkább sújtott négy övezet az ország központi és nyugati részén található.

Az ország középső részén fekvő Szagaing régióban egy helyi asszony elmondta, hogy nem kaptak riasztást, így azt hitték, hogy a szokásos esőzésről van szó. A házukat órák alatt elöntötte az ár, végül egy kolostorban találtak menedéket.

Több szövetségi államban, például Csinben, számos földcsuszamlás történt, az állam székhelyén, Hakában 700 ház omlott össze. Helyi lapértesülés szerint a közelben ötezer embert helyeztek el ideiglenes sátortáborokban.

Thein Szein mianmari államfő megígérte, hogy a kormány minden segítséget megad, de Csin állam egyes részeit az ár elzárta a külvilágtól. Az esőzés Rakhin államban is pusztított, ahol 2012 óta 140 ezer rohingja muzulmán menekült él sátortáborokban.

Szintén hétfőn az indiai hatóságok közölték, hogy az ország keleti részén legalább hetvenöten meghaltak az esőzések okozta áradások miatt és tízezrek kényszerültek meghúzni magukat a katasztrófavédelem által felállított menedékhelyeken. “Nem volt a mostanihoz hasonló áradás az utóbbi négy évben. Nem vagyunk urai a helyzetnek” – vallotta be az áradások által leginkább sújtott Nyugat-Bengál állam kormányzója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik