Nagyvilág

Az angol kormány lecsap a menekülteken nyerészkedő ingatlantulajdonosokra

alberlet-lakas(2)(210x140).jpg (Array)
alberlet-lakas(2)(210x140).jpg (Array)

Pénzbírsággal vagy akár ötévi szabadságvesztéssel sújthatnák az angliai ingatlantulajdonosokat, ha nem lakoltatják ki az országban jogcím nélkül tartózkodó bevándorlókat, vagy nem ellenőrzik bérlőik státusát.

Greg Clark önkormányzati miniszter hétfőn a BBC hírtelevízióban úgy fogalmazott, a kormány lecsap azokra a lakástulajdonosokra, akik “hasznot húznak az illegális bevándorlásból”. Amennyiben a bérlő menedékkérelmét elutasítják a hatóságok, a kilakoltatásra bírósági határozat nélkül is sor kerülhet.

Az intézkedés célja megakadályozni azt is, hogy az ingatlantulajdonosok kizsákmányolják a bevándorlókat – tette hozzá Greg Clark. Azokról a lakástulajdonosokról és ingatlanügynökökről, akik többször is megszegik a szabályokat, a miniszter szerint “feketelista” készül, így az önkormányzatoknak lehetőségük lesz ellenőrizni és ha kell, eltiltani őket a bérbeadástól. A hatóságok lecsapnak azokra, akik rossz állapotban lévő lakásokat adnak ki és túlzsúfolják az ingatlanokat bérlőkkel – mondta a politikus.

Fokozatosan szigorítanak

Az ingatlan-bérbeadás szigorításáról szóló tervezet a legújabb eleme a konzervatív kabinet készülőben lévő bevándorlási törvénycsomagjának. A hétvégén bejelentették, hogy beszüntetik az elutasított menedékkérők anyagi támogatását. Nagy-Britanniában jelenleg mintegy 10 ezren részesülnek heti 36 fontos támogatásban, noha kérelmüket elutasították a hatóságok. Ők egyelőre azért maradhatnak, mert családjuk a szigetországban van.

A bevándorlás megfékezésére bejelentették azt is, hogy a közszolgáltatási rendszerben a jövőben csak olyanok kaphatnak állást, akik jól beszélnek angolul. A szabályozás érinti az állami egészségügyi szolgálat és az önkormányzatok dolgozóit, de kiterjed a rendőrökre és a szociális munkásokra is. A korábban bejelentett intézkedések között szerepel továbbá, hogy bűncselekménnyé nyilvánítják az olyan bevándorlók munkavállalását és foglalkoztatását, akiknek nincs tartózkodási jogcímük Nagy-Britanniában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik