Nagyvilág

Bevásárlóközpontot rohantak le a masírozó nácik Finnországban

neonaci(210x140).jpg (Array)
neonaci(210x140).jpg (Array)

A neonáci felvonulás erőszakba torkollt Jyväskylä városában szombaton; 32 embert őrizetbe vettek.

Az ország középső részén fekvő egyetemi városban a Finn Ellenállási Mozgalom nevű neonáci csoport rendezett felvonulást, amely során a szélsőjobboldaliak járókelőket bántalmaztak és lerohantak egy bevásárlóközpontot.

Petteri Orpo belügyminiszter elítélte a történteket, és azt hangsúlyozta: fokozni kell a szélsőséges mozgalmak megfigyelését Finnországban. “Ez annak a jele, hogy a szélsőséges mozgalmak Finnországban is növekedésnek indultak. Egyértelmű, hogy fokoznunk kell az ilyen csoportok megfigyelését” – mondta. Azt is hozzátette: a hatóságok tudomása szerint a Finn Ellenállási Mozgalomnak néhány száz aktív tagja lehet.

A szombati incidens nem sokkal azután történt, hogy Helsinkiben 10-15 ezer ember tüntetett a gyűlöletbeszéddel szemben és egy multikulturális Finnország mellett, tiltakozva Olli Immonen, az Igazi Finnek nevű párt parlamenti képviselőjének korábbi kijelentései ellen. Az euroszkeptikus jobboldali populista párt képviselője azzal váltott ki botrányt, hogy egy Facebookon közzétett bejegyzésében harcot hirdetett a “multikulturalizmus nevű rémálom” ellen.

Az Igazi Finnek jelenleg az ország második legnagyobb pártja, és tagja a liberális-konzervatív vezetésű koalíciós kormánynak is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik