Nagyvilág

Német állami gondozottak Magyarországon: visszaélés történhetett

A polgármester szerint szándékosan félrevezették a hivatalokat a gyámügyesek.

Visszaéléseket követhetett el Magyarországon elhelyezett állami gondozott gyerekek ügyében a németországi Gelsenkirchen gyámügyi hivatalának vezetője és helyettese – közölte a Ruhr-vidéki város polgármestere az ügyben indult vizsgálat eddigi eredményét.

Az ügy idén májusban kezdődött, miután az ARD televízió kiderítette, hogy a gyámügyi vezetők szándékosan túlterheltséget idéztek elő egy gyermekotthonban, majd erre hivatkozva Magyarországon helyeztek el gondozottakat egy általuk alapított magyarországi cég közreműködésével 2007-2008-ban. A gyerekek ellátása és oktatása nem volt megfelelő, a gyámügyesek viszont havonta 5500 euróhoz jutottak.

A polgármester közleményében úgy fogalmazott: „nyilvánvalóan szándékosan becsaptak bennünket”. A vizsgálatok még nem zárultak le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik