Nagyvilág

Párizsba hívták az iráni elnököt

róháni (Array)
róháni (Array)

Haszan Rohani látogatása történelmi lenne, a Teheránban lévő francia külügyminiszter hívta meg őt. Nagyon szép nemzetközi enyhülésnek lehetünk tanúi.

Párizsi látogatásra hívta meg a francia elnök az iráni államfőt – jelentette be Teheránban Laurent Fabius francia külügyminiszter szerdán, miután megbeszélést folytatott Mohamad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszterrel. Fabius közölte, elhozta Teheránba Francois Hollande francia államfő meghívóját Haszan Roháni iráni elnöknek a novemberi látogatásra.

Fabiust a nap folyamán fogadja hivatalában az iráni államfő, és ekkor adja át a meghívólevelet. A francia politikus szerint az iráni atomprogramról szóló nemzetközi megállapodás aláírása után lehetőség nyílik a két ország viszonyának javítására. Hozzátette, Róháni látogatása lehetővé teszi a két ország számára, hogy újraindítsa a kapcsolatokat számos területen, így a gazdaságban is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik