Nagyvilág

Franciaországból lopott vízzel itatta a teheneket a svájci hadsereg

tehen(210x140).jpg (Array)
tehen(210x140).jpg (Array)

Bizarr vízlopási ügy okozott kisebb diplomáciai súrlódást Svájc és Franciaország között: francia tóból lopott vízzel oltották svájci katonai pilóták Svájc teheneinek szomját a hőség idején.

Speciális tartályok és két helikopter segítségével több mint ötvenezer liter vizet emeltek ki a pilóták a Jura-hegység franciaországi részén, a határ mellett lévő Rousses tóból – közölte a Neue Zürcher Zeitung lap. A francia hatóságok ugyanakkor a tartós szárazságra tekintettel csökkentették a vízhasználat mértékét.

A Genfi-tóhoz vagy a svájci hegyek más vízforrásaihoz történő átrepülés egyszerűen túl költségesnek tűnt a pilótáknak – írja a lap. A franciaországi tó fürdővendégei dühödten számoltak be a szövetségi légierő múlt csütörtöki “inváziójáról”, amely az úszókat és a halászokat is megzavarta.

Christophe Mathez, Les Rousses községének alpolgármestere szerint a hatóságok nem tudtak a hadműveletről, Svájc nem kért engedélyt és nem is figyelmeztette őket előzetesen. A svájci sajtó szerint az ország katonasága kért engedélyt, de a francia légierőtől, nem pedig a helyi hatóságoktól vagy a rendőrségtől.

A svájci hadsereg végül kedden hivatalosan is bocsánatot kért Franciaországtól. “Amint kapcsolatba léptek velünk, kiderült, hogy kommunikációs hiba történt, és abbahagytuk a műveletet” – fejtette ki Denis Froidevaux, a svájci katonaság tisztviselője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik