Nagyvilág

A maláj kormányfő kirúgatja azokat, akiket érdekel, honnan vannak százmilliói

najib razak (Array)
najib razak (Array)

Azt mondta, el tudja fogadni a véleménykülönbségeket, de nem szabad, hogy azok a kormány megítélését befolyásolják.

Egyszerűen kirúgatta a maláj főügyészt Najib Razak miniszterelnök, miután firtatni kezdték, hogy mire föl kapott hétszázmillió dollár közpént – tudósít az al-Dzsazíra. A kormányfőre egyre nagyobb nyomás nehezedik, miután kiszivárgott dokumentumok tanúsága szerint saját magánszámláira vándorolt egy állami befektetési alap vagyona.

A maláj miniszterelnökhelyettes ugyancsak élesen kritizálta Najib Razakot, a miniszterelnök erre kedden az állami tévében jelentette be, hogy őt is leváltja. Ugyancsak távoznia kellett négy miniszterének, persze, véletlenül sem azért, mert kellemetlen kérdéseket feszegettek, hanem azért, hogy erősödjön a csapatmunka, legalábbis a kormányfő ezt állítja.

De Najib Razak mondott ennél cifrábbat is, mégpedig azt, hogy el tudja fogadni a kritikát és a véleménykülönbségeket, de nem szabad, hogy ezek a kormány vagy az ország megítélését befolyásolják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik