Nagyvilág

Ez a srác lemerült a négy és fél méter mély vízbe és felhozott 300 milliónyi aranykincset

Kincs (Array)
Kincs (Array)

Most nagyon jó floridai kincsvadásznak lenni.

Több mint egymillió dollár (mintegy 280 millió forint) összértékű aranytárgyakat emelt ki egy 1715-ben elsüllyedt spanyol hajóflotta roncsaiból egy floridai kincsvadász család.

A flotta roncsai fölötti jogokkal rendelkező cég vezetője, Brent Brisben hétfőn elmondta, hogy a felszínre hozott kincsek között 51 darab aranypénz és 12 méternyi díszesen megmunkált aranylánc található. A tárgyakat az évek óta kincsvadászattal foglalkozó floridai Schmitt család egyik tagja, a 27 éves Eric találta meg négy és fél méter mély vízben Fort Pierce közelében, mintegy 210 kilométerre északra Miami városától, még júniusban.

Brent Brisben bevallása szerint azért várt a hír bejelentésével idáig, mivel pénteken volt 300 éve, hogy a 11 galleonból álló, Havannából Spanyolországba tartó hajókonvojt egy hurrikán elsüllyesztette a Floridai-félsziget partjainál.

A megtalált kincsek közül kiemelkedik az igazi ritkaságnak számító, V. Fülöp spanyol királyt ábrázoló és tökéletes állapotban fennmaradt 1715-es vert arany real pénzérme. A feltárt láncokat apró, aranyból kézzel megformált hatszirmú olajfavirágok alkotják, ezeket az ékszereket “pénzláncoknak” hívták és a feltételezések szerint egyfajta adómentes fizetőeszközként használták.

A hajórakomány-jegyzékek tanúsága szerint a spanyol flotta mai árfolyamon számolva 400 millió dollárnyi (112 milliárd forint) értéket szállított, ebből mintegy 175 millió dollárnyi (49 milliárd forint) kincset találtak meg ez idáig – mondta el Brent Brisben, akinek a cége 2010-ben vette meg a roncsok feltárására vonatkozó jogokat a legendás kincsvadász, Mel Fisher örököseitől.

Az Egyesült Államok hatályban lévő szövetségi törvényei szerint a kincsek legfeljebb 20 százaléka Florida államot illeti, amely múzeumban állíthatja ki a leleteket, a fennmaradó részen Brent Brisben cége és a Schmitt család osztozhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik