Nagyvilág
Jens-Stoltenberg(960x640).jpg (Array)

NATO: szétrobbanhat a törékeny török-kurd béke

Horváth Balázs
Horváth Balázs

hírszerkesztő. 2015. 07. 27. 14:26

A Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) állásai elleni légicsapásokkal Törökország veszélybe sodorja a török-kurd békefolyamatot – intette a veszélyre a NATO főtitkára.

Jens Stoltenberg a norvég NRK rádiónak adott interjúban arra reagálva fejtette ki álláspontját, hogy vasárnap este török harci repülőgépek sajtójelentések szerint a PKK törökországi kurd lázadószervezet észak-iraki állásait bombázták.

Arányosaknak kellene lennie az intézkedéseknek

“Minden országnak joga van az önvédelemhez. Törökországnak joga van megvédenie magát a terrortámadásoktól, ugyanakkor fontos, hogy az ezzel kapcsolatos intézkedések arányosak legyenek és feleslegesen ne járuljanak hozzá a konfliktus kiszélesedéséhez” – hangsúlyozta az észak-atlanti szövetség főtitkára.

Stoltenberg szerint egy terrorcselekmény nem vethet gátat azoknak az erőfeszítéseknek, amelyek a török kormány és a kurd gerillák közötti több évtizedes konfliktus békés és politikai megoldását célozzák.

A PKK észak-iraki állásai elleni állítólagos török légicsapásokat megelőzően a dél-törökországi Diyarbakir tartományban két török katona meghalt, négy másik pedig megsebesült egy pokolgépes támadásban, amely Ankara szerint a PKK műve volt.

Nem kértek segítséget

Stoltenberg arról is beszélt hétfőn a BBC brit közszolgálati adónak adott telefonos interjújában, hogy Ankara elég erős ahhoz, hogy meglegyen komolyabb katonai segítség nélkül, és mint megjegyezte, eddig nem is érkezett ilyen jellegű kérés a NATO-hoz. A főtitkár ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az észak-atlanti szövetség már 2013 eleje óta állomásoztat Patriot rakétákat Törökország délkeleti részén, hozzájárulva ezzel az eurázsiai ország légvédelméhez.

Törökország vasárnap az utóbbi napok terrortámadásai miatt kialakult helyzet súlyosságára hivatkozva mindazonáltal kérte a NATO legfőbb politikai döntéshozó testülete, az Észak-Atlanti Tanács összehívását. A legsúlyosabb, múlt hétfői merényletben, Suruc városában 32-en haltak meg és több mint 100-an megsebesültek. Az Észak-Atlanti Tanács ülését, amelyen a 28 szövetséges tagállam nagykövetei vesznek majd részt, keddre hívta össze Stoltenberg. Törökország pénteken bekapcsolódott az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet elleni, Washington vezette nemzetközi harcba Szíriában és Irakban. A török hadsereg az IÁ és a PKK állásai mellett azonban a PKK táboraira is csapást mért.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.