„Mindenünk odaveszett. Nincs egy lepedőnk, egy kanalunk vagy egy villánk” – idézi az ukrán Natalja Beszkorovanát az Aldzsazíra. Több mint 1,35 millió „belső menekült” él Ukrajnában, akik a keleti harcok miatt az ország más területeire húzódtak. Kilencszázezren a szomszédos országokban kerestek menedéket. Ötmillióan lehetnek azok, akik humanitárius segítségre szorulnak – élelmiszerre, egészségügyi ellátásra, menedékhelyekre, gyógyszerekre.
Ahhoz, hogy „belső menekült” státuszt kapjanak a harcok elől menekülők, regisztrálniuk kell a hatóságoknál. Az eljárás hosszú és nem egyszerű. Ha valaki a lerombolt otthona közelében igyekezne meghúzni magát, nem tudják jóváhagyni kérelmét, mert nem hagyta el azt a megyét, ahol élt. Ha a fronthoz közel lévő otthonát nem minősítette a kormány a szeparatisták által elfoglalt területté, ugyancsak nem kaphatja meg a belső menekültstátuszt.
A 32 éves Okszana, aki az ENSZ menekültügyi főbiztosságának kramatorszki központjában állt sorba segélyért, elmondta: kisfia a donyecki szakadár államban született. Most azért küzdenek, hogy a három hónapos gyermeket ismerjék el ukrán állampolgárként, hogy pénzt kaphassanak utána.
Sok ukrán nem tudja elhagyni lakhelyét, mert még megvan a munkahelye, az egyetlen lehetősége arra, hogy bármilyen jövedelme legyen. Gyakran előfordul, hogy maradnak, de házastársukat, gyermeküket elküldik.
A 39 éves, Donyeckből menekülő Julia azt mondta: haza akar menni, de csak akkor, ha otthona visszakerül ukrán fennhatóság alá. Sok donyecki és luhanszki származású belső menekült van ezen a véleményen, de a legfontosabb, hogy véget érjen a háború. „Békét akarunk, mindegy, hogyan, de látni akarjuk a tiszta, kék eget és nem akarunk bombázást” – mondta Galea.
