Nagyvilág
semjen-lovon(210x140).jpg (Array)

A székelyföldi lovasturizmusba invesztálna Semjén Zsolt

Magyar állami támogatást ígért az oltszemi (Olteni) Mikó-kastély felújítására Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettese, a székelyföldi lovas turizmus fellendítése érdekében.

A kolozsvári Krónika című napilap beszámolója szerint Semjén Zsolt szombaton részt vett a háromszéki településen szervezett lipicai ménszemlén. A Mikó kastély műemlék épületét és a hozzá tartozó tízhektáros kastélykertet tavaly vásárolta meg a Kovászna megyei és a települési önkormányzat, ahol turisztikai központot alakítanának ki.

Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke felvázolta a terveiket: székely lovas múzeumot, konferenciatermet és szálláshelyeket rendeznének be a felújításra váró kastélyban. Mint mondta, eddig önerőből végeztek el felújítási és karbantartási munkálatokat.

A megyei önkormányzati vezetője emlékeztetett: Háromszéken hangsúlyosan támogatják a lovassportokat. Az oltszemi Mikó-kastély tízhektáros kertjében négy lovaspálya működik, ahol több programot kínálhatnak a látogatóknak. Hamarosan egy kiadvány is napvilágot lát a történelmi és lovas múlttal rendelkező kastélyról. A háromszéki politikus kifejtette, saját anyagi forrásaik végesek, európai uniós pályázatot is összeállítanak, de még az sem lesz elegendő a műemlék épület felújítására, a turisztikai központ megvalósítására.

Semjén Zsolt kijelentette: a magyar kormány támogatni kívánja a háromszékiek erőfeszítéseit, ezáltal fellendülhet a székelyföldi lovas turizmus.

Ajánlott videó mutasd mind

Brexit: itt az újabb fordulat

Elfogadta szombat délután a londoni alsóház azt a módosító indítványt, amelynek célja a brit EU-tagság megszűnésének halasztása.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.