Nagyvilág

Betört egy postás egy házba, hogy női csizmákat próbáljon fel

A férfi semmit sem lopott el, csak a tulajdonos magas sarkú csizmájában sétálgatott a házban

Letartóztattak egy postást a New Hampshire állambeli Doverben, akiről egy nemrég beszerelt biztonsági kamera készített felvételt, amikor betört egy házba. A 39 éves férfi azonban nem egy megszokott rabló volt. Ahelyett, hogy értékeket lopott volna el, csak egyvalami érdekelte: a tulajdonosnő csizmája – jelentette a CBS Boston.

A ház tulajdonosa a televíziónak elmondta: nemrég szereltetett fel egy mozgásérzékelős biztonsági kamerát, ami a mobiljára küld értesítést, ha érzékeli, hogy valaki van a házban. Szerda délelőtt már jelzett is neki a rendszer, és amikor meglátta a betörőről készült felvételeket azonnal felismerte a postását. És mást is. A férfi lábán ugyanis a nő csizmája volt.

 

„Nem vitt el semmit a házból” – mondta el a CBS-nek egy helyi rendőr. Brant Dolleman hadnagy közölte: „Amíg bent volt, felvette a nő csizmáját és abban járta körbe a lakást, valamilyen okból.” A rendőrtiszt elmondása szerint pár órán belül sikerült elfogniuk a férfit, akinek az arcát nagyon jól ismerik a környéken lakó emberek. „Ugyanazt a ruhát viselte. De a csizmát nem, csak a ruhát” – tette hozzá Dolleman.

A ház tulajdonosa szerint a férfi már korábban is betörhetett hozzá felpróbálni a csizmáját, mert gyanúsan gyorsan megtalálta a nő ágya alatt egy dobozban tárolt lábbelit. A rendőrség azt gyanítja, nem ez lehet az egyetlen ház, ahova a postás betörhetett, és Dolleman elmondása szerint ezért hozták nyilvánosságra a történetet, nem csak azért, hogy „elmeséljük a furcsa történetet”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik