Nagyvilág

FBI: Az IÁ komolyabb fenyegetést jelent az al-Kaidánál

James Comey (Array)
James Comey (Array)

Az FBI igazgatója amiatt aggódik, amit nem lát – a terrorszervezetnek jelentős számú amerikai támogatója van.

James Comey, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna, közölte, az IÁ-nak jelentős számú amerikaira sikerült befolyást gyakorolnia az internetes közösségi oldalakon folytatott kampányával az elmúlt egy évben. Üzenetük az, hogy ha nem tudnak a támogatóik a Közel-Keletre utazni, akkor ott gyilkoljanak, ahol éppen vannak. A terrorszervezetnek csak a Twitter közösségi oldalon több mint 21 ezer követője van, közülük több ezer amerikai állampolgár lehet.

Comey arról is beszélt, hogy az FBI több tucat olyan 18 és 62 év közötti amerikait figyelt meg, aki elhagyta az országot, hogy Szíriában vagy Irakban csatlakozzon a terrorcsoporthoz. “Amiatt aggódok, amit nem látok” – mondta, utalva arra, hogy az IÁ toborzói kódolt kommunikációs programokon keresztül lépnek kapcsolatba a kiszemelt potenciális dzsihadistákkal, és így nem tudják őket követni.

Az FBI az elmúlt nyolc hétben több tucat embert tartóztatott le, mert a július 4-ei függetlenség napi ünnepségeken tervezett terrortámadást végrehajtani, és több száz nyomozást folytat hasonló ügyekben országszerte. Az IÁ anélkül, hogy az Egyesült Államok területére lépne, nagyobb fenyegetést jelent az országra. Tavaly szeptemberben több magas rangú hírszerzési tisztviselő még nem vette komolyan a terrorszervezet jelentette veszélyt. Matt Olsen, az amerikai terrorellenes központ vezetője akkor azt mondta, az Egyesült Államoknak “nincsenek megbízható információi arról, hogy az IÁ az ország megtámadását tervezné”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik