Nagyvilág
Baleset-roncs(960x640).jpg (Array)

Nem fogja elhinni, hogy ennek a balesetnek voltak túlélői – videó

Ignácz Péter
Ignácz Péter

újságíró. 2015. 07. 22. 14:04

A kamionok közé került kisbuszt papírként gyűrte össze a nekicsapódó teherautó.

Egy hatéves kisfiú meghalt, de öten élve kerültek ki egy Kínában történt balesetből, amit egy térfigyelő kamera rögzítette a Hebei tartományban található Handan városában. A kínai központi televízió beszámolója szerint hatan ültek a felvételen látható kisbuszban – három felnőtt és három gyerek – amit szinte teljesen megsemmisített egy hátulról nekik csapódó kamion.

 

A roncsok közé szorult embereket rendőrök, tűzoltók és járókelők együttes erővel mentették ki a felismerhetetlenségig összetört járműből. A beszámoló szerint az öt túlélő közül hárman súlyos sérüléseket szenvedtek, de állapotukról nem közöltek pontos információkat. A hatéves halálos áldozat már nem élt, amikor kiemelték a roncsok közül.

A helyi rendőrség közlése szerint a balesetet feltehetően az okozta, hogy a kisbuszt szétlapító kamion túl volt terhelve, és a fékei sem működtek rendesen. A sofőrt őrizetbe vették és nyomozást indítottak a baleset pontos okainak kivizsgálására.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

(FILES)(COMBO) This combination of file pictures created on May 10, 2018 shows US President Donald Trump during a rally at Total Sports Park in Washington, Michigan on April 28, 2018, and a photo released from North Korea's official Korean Central News Agency (KCNA) on April 21, 2018 of North Korean leader Kim Jong-Un delivering a speech while attending the Third Plenary Meeting of the Seventh Central Committee of the Workers' Party of Korea in Pyongyang.

US President Donald Trump told North Korean leader Kim Jong-Un on May 24, 2018, in letter that the Singapore summit will not take place. / AFP PHOTO / AFP PHOTO AND KCNA VIA KNS / Mandel Ngan AND - /  - South Korea OUT / REPUBLIC OF KOREA OUT   ---EDITORS NOTE--- RESTRICTED TO EDITORIAL USE - MANDATORY CREDIT "AFP PHOTO/KCNA VIA KNS" - NO MARKETING NO ADVERTISING CAMPAIGNS - DISTRIBUTED AS A SERVICE TO CLIENTS
THIS PICTURE WAS MADE AVAILABLE BY A THIRD PARTY. AFP CAN NOT INDEPENDENTLY VERIFY THE AUTHENTICITY, LOCATION, DATE AND CONTENT OF THIS IMAGE. THIS PHOTO IS DISTRIBUTED EXACTLY AS RECEIVED BY AFP.  /
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.