Nagyvilág
Bevandorlok-Franciaorszagban(960x640).jpg (Array)

Spanyolország 1300 eritreai és szír menekültet fogad be

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2015. 07. 20. 20:34

Spanyolország felajánlotta, hogy a következő két évben 1300 menekültet fogad be azok közül az eritreaiak és szírek közül, akik április óta Olaszországba és Görögországba érkeztek.

Ezt özölte a spanyol belügyminiszter hétfőn újságírókkal Brüsszelben, miután részt vett az EU-tagországok belügyminisztereinek tanácskozásán. A Jorge Fernández Díaz által bejelentett szám jóval kevesebb annál, mint amit az áthelyezési programban az Európai Bizottság eredetileg javasolt Spanyolországnak: ez 4288 fő lett volna.

A dél-európai ország ezenfelül kész befogadni további 1449 menekültet más, az unión kívüli országokból – tette hozzá a miniszter. Ez a szám 100 fővel kevesebb a Bizottság eredeti elképzelésénél.

A tagállamok többségével ellentétben Spanyolország az utolsó pillanatig várt azzal, hogy közölje: hány fő befogadásával kíván hozzájárulni az unióra zúduló migrációs hullám kezeléséhez. A belügyminiszter még a tanácskozás előtt sem árulta el ezt a számot. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a menekültügyben a “radikális egyet nem értés” jellemzi az uniót.

Spanyolország úgy véli: az unió déli határaként az elmúlt évtizedekben már így is komoly erőfeszítéseket tett a menekültek befogadásának érdekében. A menekültek elosztására javasolt központi kvótát azért utasították el, mert a spanyol kormány szerint egyebek közt a korábbi intézkedéseiket nem vette eléggé figyelembe a tervezet.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

BEVERLY HILLS, CA - OCTOBER 09: Contributing editor at Vanity Fair, Monica Lewinsky speaks onstage at Day 1 of the Vanity Fair New Establishment Summit 2018 at The Wallis Annenberg Center for the Performing Arts on October 9, 2018 in Beverly Hills, California.   Matt Winkelmeyer/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.