Nagyvilág

Elrabolta a férj szeretője a feleséget, és agyonlőtte, miközben rendőrök üldözték

A nő egy autópálya közepén ölte meg 58 éves riválisát, majd önmagával is végzett.

Az egykori profi amerikaifutball-játékos, Buster Barnett 49 éves szeretője előző héten, szerda délelőtt rabolta el a férfi feleségét a házaspár házából, Atlanta egyik elővárosában – jelentette a helyi sajtó. Lisa Brown az Atlanta Journal-Constitution információi szerint dühös volt amiatt, hogy a férfi a feleségével együtt akart elutazni egy nyaralásra. Emiatt előbb Barnettel veszekedett a férfi munkahelyén, majd az 58 éves feleségre támadt.

A nő éppen telefonon beszélt egyik barátnőjével, amikor a szerető nekitámadt. „A hangján hallottam, hogy valami baj van” – mondta el a nő a Fox5 televíziónak. Elmondása szerint a szerető azt üvöltözte, hogy „nyisd ki az ajtót, vagy megöllek”. A telefonbeszélgetés után a nő egy munkatársát kérte meg, hogy nézzen rá a feleségre. Az odaküldött férfi a házhoz kiérkezve rendőröket hívott, mert „egy gyanúsan viselkedő nőt látott a garázsban”, de mire kiértek, a szerető és a feleség már nem volt a háznál.

A helyi rendőrség körözést adott ki Lisa Brown autójára, ami, a házával együtt Buster Barnett nevén volt. A járművet azonban másnap vették észre a rendőrök egy autópályán. A szerető nem állt meg a rendőröknek, és menekülni kezdett, majd az üldözés után egyszer csak megállt az autópálya közepén, és agyonlőtte az 58 éves Sandra Bustert, majd saját magát is megölte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik