Nagyvilág

Csökken a népi demokrácia támogatottsága Észak-Koreában

Elmaradt a várakozásoktól a helyhatósági választások részvétele, de Kim Dzsong Un birodalmában még így is töretlenül népszerű a szavazás.

Mindössze 99,97 százalék vett részt az észak-koreai helyhatósági választásokon vasárnap – jelenti a Sky News. A jelölteket ugyan a párt választotta ki alapos mérlegelés után, és nem volt az adott körzetben versenytársuk, de a nép így is mindent legyőző akarattal lépett az urnákhoz. Az idősek és betegek mozgóurnákat vehettek igénybe.

Kim Dzsong Un, a koreai nép sors által kiválasztott vezetője Phenjanban, a fővárosban adta le szavazatát. Fontos nap volt ez, mióta 2011-ben átvette apja, Kim Dzsong Il örökségét, ez volt az első helyhatósági választás. Az emberek érezték ennek a jelentőségét, énekelve és táncolva ünnepelték a demokráciát és szabadságot, mintegy fesztiválhangulatban.

Ahogy a Koreai Központi Hírügynökség (KCNA) tudósított: “Minden résztvevő rendkívüli lelkesedéssel vett részt a választásokon, hogy megerősítse a forradalmi hatalmat a helyi népgyűlések küldötteinek megválasztása által.” Helyhatósági választásokat négyévente tartanak Észak-Koreában, polgármestereket, önkormányzati testületeket és tartományi kormányzókat választanak. Legutóbb 2011-ben is 99,97 százalékos volt a részvétel. Eredmények a jövő héten várhatók, nagy is az izgalom a világban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik