Nagyvilág
Bevandorlok-Macedoniaban(960x640).jpg (Array)

Átszabta a bevándorlórendszerét Ausztria

Horváth Balázs
Horváth Balázs

hírszerkesztő. 2015. 07. 20. 13:59

Hét új elosztóközpontot, köztük egy volt üdülőt is csatasorba állítanak, hogy tehermentesítsék a Bécshez közeli traiskircheni tábort.

A központok között lesz az Innsbrucknál létesített konténerfalu, a salzburgi egykori Kobenzl üdülő, egy-egy központ Bécs Alsergrund negyedében, valamint az alsó-ausztriai Bad Kreuzennél, a stájerországi Fehringnél lévő kaszárnya, a traiskircheni menekülttábor és a karintiai Ossiachnál lévő egykori üdülő. Helyi tiltakozásokat elsősorban az ossiachi elosztóközpont felállítása váltott ki.

Még tart a felújítás

Nem mindegyik központ kezdi meg hiánytalanul a működést hétfőn. Az ossiachi üdülő felújítási munkálatai például még tartanak, azok végéig a karintiai krumpendorfi sátortábor látja el a feladatot.

A migránsoknak tömegközlekedési menetjegyet biztosítanak, így akár önállóan is felkereshetik a kijelölt elosztóközpontot, ahol egészségügyi vizsgálaton esnek át, ruhát, tisztálkodó szereket, gyógyszereket kapnak, és szükség esetén egy másik tartomány elosztóközpontjába is továbbirányíthatják őket.

A belügyminisztérium számításai szerint a migránsok számára nagyjából 2-3 héten belül állandó befogadóhelyet tudnak találni. Az elosztóközpontokból abba a tartományba küldik a menekülteket, amely még nem töltötte be a számára előírt kvótát.

A Die Presse című napilap arról számolt be, hogy hétfőn lép életbe a belügyminiszter menekültügyi reformja is, amely szerint ha egy migráns “biztonságos” származási országból érkezik, gyorsabban, nagyjából tíz nap alatt folytatják le vele szemben az eljárást. Tavaly a 28 ezer menekültkérelem csaknem tíz százalékát biztonságos származási országból adták be – ide sorolták például Koszovót vagy Bosznia-Hercegovinát. A gyorsított eljárást abban az esetben is alkalmazzák, ha a migráns megtagadja, hogy ujjlenyomatot vegyenek tőle.

Erősítést kértek

A Der Standard című lap arról írt, hogy a hét közepétől 160 menekültet fogadnak be egy innsbrucki teniszlétesítménybe, további száz migránst pedig egy vorarlbergi teniszcsarnokban helyeznek el.

A burgenlandi Nickelsdorfnál (Miklóshalma) száz embert befogadó új menekültfelvételi központot nyitottak meg a belügyminisztérium döntése értelmében. A község Nova-Rock elnevezésű csarnokában a migránsokat legfeljebb 48 óráig tudják elhelyezni. Ágyat és élelmiszereket a vöröskereszt biztosít.

A burgenlandi kormányfőhelyettes azt szorgalmazza, hogy erősítsék meg a rendőri jelenlétet a tartományban a menekültáradat miatt. Johann Tschürtz, aki az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) tartományi frakcióvezetője is, július közepén “közvetett határellenőrzést” jelentett be a közlekedés biztonságának elősegítése érdekében, amely “a bűnözők szabad mozgásának megakadályozásához” járulna hozzá. A rendőrség azonban elutasította az akciót, arra hivatkozva, hogy a migránsok áradata most komoly többlet munkaterhet jelent számukra.

Tavaly 28 ezer menekültkérelmet nyújtottak be Ausztriában, ezekből kilencezret fogadtak el. A külügyminisztérium számítása szerint idén 70 ezer kérelmet nyújtanak be, és csaknem 30 ezret el is fogadnak majd.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Puidoux, 2018. szeptember 25.
Saszla szőlőt szüretelnek a lavaux-i szőlőültetvényeken a nyugat-svájci Puidoux-ban 2018. szeptember 20-án. A Genfi-tó északi partja mentén 898 hektáron elterülő, lavaux-i teraszos művelésű szőlőskertek 2007-ben kerültek fel az UNESCO kulturális világörökségének jegyzékére. Az itt termő legismertebb szőlőfajta a saszla. A borvidéket a „három nap” régiójának is hívják, mivel a szőlőtermesztéshez szükséges napfény és meleg három helyről érkezik, az égből, a tó felszínéről és a teraszokat tartó kőfalakból. (MTI/EPA/Valentin Flauraud)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.