Nagyvilág
ukrajnai háború (Array)

Mindenki a másikra mutogat a Donyeck elleni tüzérségi támadás után

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2015. 07. 19. 15:25

A Kelet-Ukrajnában szembenálló felek kölcsönösen egymást vádolják a Donyeck város elleni éjszakai tüzérségi támadásokkal.

Az oroszbarát szeparatisták korábbi tájékoztatása szerint a támadásban egy civil életét vesztette, egy megsebesült, több épület pedig megsemmisült. Ez volt az első támadás a kelet-ukrajnai város központi része ellen a tűzszüneti megállapodás februári létrejötte óta.

Ukrán katonai megfigyelők arról számoltak be, hogy “Donyeck felé fordított” tüzérségi fegyvereket észleltek, amelyek a város lakott területeit lőtték, majd elfordították őket és a kormányerők állásait vették célba – tudatta televíziós beszédében Andrij Taran vezérőrnagy.

Szerhij Galusko, a hadsereg egyik szóvivője elmondta, lehallgatott rádióbeszélgetésekből is arra lehetett következtetni, hogy a szakadárok támadást terveznek Donyeck ellen.Eduard Baszurin donyecki szakadár vezető tagadta, hogy ők állnának a történtek mögött.

“Donyeck központját utoljára februárban érte találat (…) Az ukrán fél azt mondja, hogy magunkat lőttük. El tudja képzelni, hogy tüzérségi támadást indítunk saját magunk ellen?” – mondta az illetékes a Reuters brit hírügynökségnek.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői szerint a februári fegyvernyugvási megállapodás ellenére egyik fél sem vonta vissza teljesen nehézfegyverzetét a frontvonalról. Az ENSZ legfrissebb adatai szerint a kelet-ukrajnai válság tavaly áprilisi kirobbanása óta legalább hatezer-ötszáz ember vesztette életét a szakadárok és az ukrán hadsereg közötti összecsapásokban.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.