Külföld
iszlam-allam(960x640).jpg (Array)

Egész pályás letámadást indítottak az iszlamisták

Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

bértollnok. 2015. 07. 19. 06:27

Tele vannak a hírek az Iszlám Állammal és szövetséges mészárosaival, három hírt ragadtunk ki az áradatból.

A legjobb hírrel kezdjük: újra van vezetékes víz és áram a szíriai Aleppó legtöbb kerületében, miután három hete a város ellenőrzéséért küzdő al-Kaida nemzetközi terrorszervezet helyi ága, az an-Núszra Front leállította a víz, a Bassár el-Aszad elnökhöz hű hadsereg pedig az áramellátást – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet szombaton.

A helyi Vörös Félhold szíriai szervezetével együttműködő vöröskereszt szerint a szivattyútelep péntek este óta vészüzemmódban működik, így korlátozottan, de Aleppó valamennyi részére jut víz. Továbbá közölte, a két segélyszervezet munkatársai lajtos kocsikkal szállítják a vizet oda, ahova a vezetékes víz még így sem jut el. Megjegyezte, a város három áramellátója közül csak egy üzemképes, így habár áram tényleg van, a legtöbb esetben a lakosoknak csak napi egy óra ellátás van biztosítva.

Az OSDH korábban arról számolt be, hogy az Aszad-kormány csütörtökön és pénteken mintegy 350 foglyot engedett szabadon Damaszkuszban a muszlim böjti hónap, a ramadán végével. Többségük a konfliktust megelőző tüntetéseken részt vevő aktivista volt.

A rossz hírek

Két katonai ellenőrzőpontot támadtak meg iszlamista fegyveresek szombaton a Sínai-félszigeten, a merényletekben megöltek öt egyiptomi katonát és hetet megsebesítettek. A MENA egyiptomi hírügynökség szerint a támadások az észak-sínai Sejk-Zuvejd mellett történtek. A szélsőségesek rakétagránátokkal támadtak az ellenőrzőpontokra, ezután tűzharc bontakozott ki köztük és a katonák között.

iszlam-allam(1)(650x433).jpg (Array) 

A merényletek elkövetését a Vilaját Színáa (Sínai Tartomány) nevű szélsőséges szervezet vállalta magára. Mindkét ellenőrzőpont színhelye volt az Iszlám Államhoz köthető csoport összehangolt támadásának július 1-jén. A szélsőségesek összesen öt ellenőrzőpontot rohantak le, és kéttucatnyi katonát öltek meg. A veszedelmes Sínai Tartomány tavaly novemberben fogadott hűségesküt Abu Bakr al-Bagdádinak, az IÁ önjelölt kalifájának.

Eközben iszlamista fegyveresek rajtaütöttek Algériában egy katonai konvojon, és megöltek 11 katonát – jelentette vasárnapra virradóra az al-Arabíja hírtévé. Az eset a fővárostól, Algírtól 240 kilométerre nyugatra, erdős területen történt szombatra virradóra, az iszlám böjti hónapot lezáró ünnep, íd al-fitr kezdetén. A támadás elkövetését az Iszlám Maghreb Al-Kaidája (AQIM) vállalta magára vasárnap, közleményében 14 katona meggyilkolásáról írt.

Algéria 1992-ben szembesült először a terrorizmussal: fegyveres konfliktus robbant ki a hatóságok és szélsőséges iszlamista csoportok között, miután érvénytelenítették a parlamenti választás eredményét, ami egy iszlamista párt győzelmét mutatta. A radikálisok terrorkampánnyal válaszoltak erre, amiben 200 ezernél több ember halt meg. Abdel-Azíz Buteflika államfő békepolitikájának köszönhetően az utóbbi években alábbhagyott az erőszak, de előfordulnak még terrorcselekmények, az ország hegyvidéki területein pedig tevékenyek az al-Kaida és az Iszlám Állam terrorszervezetekkel kapcsolatba hozható szélsőségesek.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.