Nagyvilág

Donald Trump szerint nem hős McCain

john mccain (Array)
john mccain (Array)

John McCain anno éveket töltött vietnami hadifogságban, Trump azonban nem tiszteli ezt. Ellenfelei le is támadták ezért a húzásért.

Minden egyes alkalommal, amikor az amerikai republikánus elnökjelöltségre pályázó Donald Trump kinyitja a száját, egy picit messzebbre kerül az elnökjelöltségtől. A BBC szerint most épp a republikánusok egyik szent emberének, Barack Obama 2008-as ellenfelének, John McCainnek ment neki.

 John McCain

A milliárdos médiamogul azt állította, McCaint csak azért tisztelik háborús hősként, mert Vietnamban anno fogságba esett. “Én azokat szeretem, akiket nem fogtak el” – tette hozzá Trump. Az összes republikánus riválisa nekiesett, bár Trump próbálta magyarázni a bizonyítványt, de bocsánatot nem kért. Hozzátette, nem tetszik neki McCain szenátusbeli munkája, mert nem törődik a veteránokkal.

McCain egyébként korábban maga is támadta Trumpot, amiért az ekézi a mexikói bevándorlókat. Ráadásul az öt és fél évet hadifogságban töltő McCainnel szemben Trump diákévei és egészségügyi alkalmatlansága miatt megúszta a behívót.

 Donald Trump

A többi jelölt egyaránt elhatárolódott Trumptól, Jeb Bush becsületsértőnek nevezte az elmondottakat, Bobby Jindal azt írta Twitterén, hogy majd ha Trump is eltölt ennyi időt hadifogolytáborban, akkor beszéljen, de Scott Walker is hősnek nevezte McCaint. Trump pár felmérésben amúgy még vezet a 15 republikánus jelölt versenyében, de élesedik a küzdelem. Trumpot azonban annyira nem veszik sokan már most komolyan, hogy a Huffington Post például a szórakozás rovatba száműzte a milliárdos kampányáról szóló cikkeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik