Nagyvilág

Halálos csapást mért Japánra a Nangka tájfun

Tájfun Japánban (Array)
Tájfun Japánban (Array)

Legkevesebb ketten meghaltak, amikor megérkezett Japán nyugati részére a pusztító Nangka tájfun.

Sikoku szigetét és a Honsú szigetén fekvő Okajama és Vakajama prefektúrát péntekre virradó éjszaka érte el a tájfun, amely jelentős fennakadást okozott a közlekedésben – számolt be a helyi média.

Vakajama területén a folyók kiléptek medrükből, miután csütörtök óta több mint 600 milliméter csapadék zúdult a térségre.

 
Fotó: MTI / AP/Kyodo News 

Az NHK japán televízió arról számolt be, hogy ketten vízbe fulladtak. Egyikük egy 71 éves férfi, aki ablakjavítás közben esett bele egy megáradt folyóba. Az NHK szerint mintegy harmincöten sérültek meg.

A hatóságok Japán nyugati részén csaknem százezer embernek tanácsolták otthonuk elhagyását az áradások és földcsuszamlások veszélye miatt.

A tájfun miatt több mint százhatvan légi járatot kellett törölni, a vonatok késtek, az óceán közelében lévő utakat lezárták.

A japán meteorológiai intézet azt közölte, hogy a tájfun péntek délután a Japán-tenger felé veszi az irányt, és vasárnapra éri el Honsú északkeleti részét.

A hatóságok értékelése szerint a tájfun, amelyet egy trópusi gyümölcsről neveztek el, hamarosan trópusi viharrá szelídül. Egyelőre azonban továbbra is 80 kilométeres óránkénti sebességű szélre és akár 120 kilométer/órás széllökésekre lehet számítani a térségben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik