Nagyvilág

Görög belügyminiszter: Előrehozott választás jöhet

Alekszisz Ciprasz  (Array)
Alekszisz Ciprasz  (Array)

Ez még jól is jöhet a mostani miniszterelnöknek. Hamarosan kormányátalakítás lesz.

Előrehozott parlamenti választásokat tarthatnak Görögországban szeptemberben vagy októberben, jelentette ki a görög belügyminiszter, miután a kormányzó Sziriza párt parlamenti képviselői között lázadás tört ki az új nemzetközi mentőcsomag miatt.

A parlament nagy többséggel – 229 igen szavazattal 64 ellenében, hat tartózkodás mellett – megszavazta csütörtök hajnalban azokat a megszorító intézkedéseket, amelyeket a nemzetközi hitelezők követelnek Athéntól a harmadik pénzügyi mentőcsomagról szóló tárgyalások megkezdéséért cserébe.

A 300 fős parlamentben a kormányzó Radikális Baloldal Koalíciójának (Sziriza) 149 képviselője közül 111 szavazott igennel, 32 nemmel, hatan pedig tartózkodtak. A koalíciós partner jobboldali Független Görögök (ANEL) 13 képviselője viszont támogatta Alekszisz Ciprasz miniszterelnököt. Ez azonban így is azt jelenti, hogy a miniszterelnök kisebbségben maradt, saját párttársai vonták meg tőle a bizalmat, és az Európa-barát ellenzéki képviselők voksai kellettek ahhoz, hogy keresztülvigye a parlamenten a törvényjavaslatot.

“Nagyon valószínű, hogy az eseményektől függően szeptemberben vagy októberben előre hozott (parlamenti) választások lesznek” – mondta Nikosz Vucisz belügyminiszter a Sto Kokkino rádiónak adott nyilatkozatában, amelynek szövegét a minisztérium hozta nyilvánosságra.

Ciprasz népszerűségét nem tépázták meg az előző napok eseményei. Elemzők szerint ha választásokat tartanának, még erősebbé válnának pozíciói, aminek köszönhetően háttérbe tudná szorítani pártjának keményvonalas képviselőit és keresztül tudná vinni a reformokat.

Úgy tudni, hogy a miniszterelnök átalakítja a kormányt, és már csütörtökön vagy pénteken bejelentik a személyi változásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik