Nagyvilág

Szeleteljen Kadhafira, partizzon Orbánra!

kadhafi klip (Array)
kadhafi klip (Array)

Komolynak akar látszani a társaságban, de nagy nyári bulit csapna? Csapassa remixelt politikusi beszédekre! Mindegy, hogy Kadhafi vagy Cameron dalol, a siker garantált, a veretés eszelős lesz!

Vannak nagy formátumú politikusok és ők gyakran előadnak nagy formátumú beszédeket, amik beleégnek az emberek agyába – lásd Martin Luther King, John F. Kennedy, vagy éppen Orbán Viktor beszédei. Vannak persze kisstílűbb figurák is, akik viszont nagy beszélővel rendelkeznek. Ezeket a beszédeket szerencsére már nem hagyják veszni, hanem pazar remixeket készítenek belőlük.

Természetesen a lista elkerülhetetlenül szubjektív, de a személyes kedvencet így is ki kell emelni. Egy izraeli dj, Noy Alooshe a megboldogult Moammer Kadhafi egyik bukása előtti beszédét remixelte, még a líbiai polgárháború kitörése előtt. Maga a Zenga Zenga című klip is zseniális, de a remix és az abban használt autotune olyan slágerré avatja a dalt, hogy csoda, hogy nem erre veretik a Rióban.

 

Cassetteboy készített még egy hasonló, szintén ötmillió feletti nézettségű művet, ami a Cameron Konferencia Rapje címet kapta, persze angolul. A videó egy klasszikus receptet követ: egy ismert, Eminemtől kölcsönzött zenei alapot tolt be, és David Cameron brit kormányfő több beszédéből vágott össze egy hangfelvételt. A refrén fájóan hiányzik, persze néha anyab*szóznak egyet benne, de ez kevés.

 

Szintén egy brit politikust, Cameronék korábbi koalíciós partnerét, a liberális Nick Clegget zenésítette meg a The Poke, a britek Hírcsárdája. Itt tényleg az autotune visz el mindent a hátán, egy tévés reklámszpotot varázsoltak át kellemesen csengő popdallá, aminek a címe I’m Sorry, tehát Elnézést.

 

2012-ben a New York Times-nak sikerült varázsolnia az elnökválasztás előtt: Barack Obama és Mitt Romney beszédeit kavarták össze, az egészet pedig egy kilencvenes évek eleji videójátéknak álcázták. Kellemes fejbólogatásra tényleg jó dal lett a vége, kiemelendő a puha Nintendocore-ra emlékeztető alap.

 

Érdemes az egzotikum felé is elmenni: Imran Khan Pakisztán egykori nagy krikettsztárja, aki utóbb politikus lett, a térség egyik legnépszerűbbje egyből. Beszédeit szeretik remixelni, egy 2013-as darabot mutatunk be. Ez kicsit akadozó, mint egy Guetta-szett a Balaton Soundon, de azért lehet veretni rá. A refrén itt is fájóan hiányzik, bár vannak zenei csúcspontok, amikre úgy lehet szeletelni, mint hentes a farhátat.

 

Hazai versenyzőink

Szerencsére Magyarország sem maradhat ki a sorból, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egykori legendás őszödi beszédét is remixelték. Ez alá is ismert alap került Cameron beszédéhez hasonlóan, egy Black Eyed Peas dal zenéje. Főleg a második fele akadozik kissé, megérdemelt volna az alkotás némi utómunkát meg egy jó videoklipet, de kiindulópontnak jó. Akinek nem tetszik, itt egy másik verzió.

 

Orbán Viktor miniszterelnök életében nincs olyan terület, amiben ne teljesítené túl Gyurcsányt, a remixek területén is ráver több kört. A találó nevű Erzsébet Brutalvány YouTube-csatornára töltötték fel a Mix ugri bugri című videót, ami az egész nixugribugris Orbán-beszéd(ek) és az erre született médiareakciók összekavarása, de hogy. Az ember meghallva e dalt, egyből kibiztosítja a partigránátot. Aztán mindent bele!

 

Bónusz videó

Egy külön alfaj a John Cage-i értelemben vett némajáték: politikusi beszédeket kiherélnek és a vágóképek alapján rekonstruálják, milyen hangok, cuppanások, nyikkanások, reccsenések hangozhatnak el a teremben és ez roppant vicces tud lenni. Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin esetében legalábbis mindenképpen az volt.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik