Nagyvilág

Kiemelten figyel a magyar médiára az Európai Bizottság

Ujhelyi-Istvan(2)(960x640).jpg (Array)
Ujhelyi-Istvan(2)(960x640).jpg (Array)

A szocialista Ujhelyi István nekiment a közmédiának.

„Az orbáni rezsim politikai építkezésének fontos pillére a médiapluralizmus megszüntetése, a nyilvánosság teljes elfoglalása, a kritikus szereplők megfojtása, vagyis egyfajta médiadiktatúra kialakítása” – mondta a Népszabadságnak Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, aki levélben fordult az Európai Bizottság digitális biztosához.

Ujhelyi emlékeztetett: Orbán Viktor miniszterelnök leült a kormánypárti médiumok vezetőivel, akivel közölte, hogy átalakítja a „hozzá lojális sajtó” felépítését, a jövőben az állami cégek hirdetéseit túlnyomórészt az állami médiába és a Fidesszel feltétlenül lojális szereplőkhöz lapátolják. A szocialista politikus a Bizottságtól arról érdeklődött, hogy a médiaszerkezet „kormányzati eszközökkel való táplálása” megfelel-e az európai értékeknek, nem ütközik-e például a tiltott állami támogatás körébe.

A német kereszténydemokrata biztos, Günther Oettinger válaszában azt írta: a Bizottság kiemelten figyeli a felmerülő kockázatokat. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az Európai Unió által finanszírozott, a média sokszínűségét vizsgáló kutatás azt állapította meg, hogy Magyarország esetében súlyos kockázat fenyegeti a tömegtájékoztatás szabadságát és sokszínűségét.

A kutatással kapcsolatban Ujhelyi közölte: kiemelten magas kockázatot mutattak ki, amikor a médiafelügyeleti hatóságok függetlenségét, a közszolgálati médiában bemutatott híranyagok objektivitását, a vezetők kiválasztását vizsgálták. A politikus szerint ez is rámutat arra, hogy a kormány nem akarja a magyar társadalom tájékoztatását fair módon, függetlenül és objektíven ellátni, a közmédia több mint 80 milliárd forintos éves támogatása pedig különösen felháborító, ha összehasonlítjuk a szociális kiadásokra vagy oktatásra szánt forrásokkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik