Nagyvilág

17 éves iszlamista szélsőséges pere kezdődött Bécsben

bírósági tárgyalás bécs (Array)
bírósági tárgyalás bécs (Array)

A fiú, aki ráadásul nem is bevándorlók leszármazottja, tavaly tért át az iszlám vallásra, majd idén Szíriába utazott, de fogalma sem volt, mi vár ott rá.

Egy feltételezett iszlamista szélsőséges fiatal pere kezdődött meg Bécsben. Az osztrák fiút azzal vádolják, hogy Szíriában fegyveres kiképzést kapott és az Iszlám Állam terrorszervezet oldalán harcolt. Még márciusban fogták el a schwechati reptéren.

A fiú nem bevándorlók sarja. Tavaly májusban tért át az iszlám vallásra. A bíróság előtt azt mondta: az iszlámmal a feltétel nélküli szeretetet és elismerést tapasztalta meg. Azért utazott Szíriába, hogy „megvédje testvéreit”, de elképzelése sem volt arról, hogy mi vár rá. „Olyan volt, mint egy agymosás” – jelentette ki.

Vallomása szerint három napot volt a harcmezőn az észak-szíriai Kobani ostromakor, a mentőalakulatot segítette. Rakka közelében életveszélyes sérüléseket szenvedett, két hónapot feküdt a kórházban és ezalatt eltávolodott az Iszlám Állam eszméitől. Végül édesapja segítségével térhetett haza Bécsbe.

A fiú beismerte, hogy csatlakozott az Iszlám Államhoz, de tagadta, hogy fegyveres kiképzésben részesítették, vagy hogy részt vett a harcokban. Az ügyész ugyanakkor bemutatta a vádlott telefonján lévő fotókat, melyeken fegyverrel pózol és golyóálló mellényt visel. Egy hangüzenetet is lejátszottak, melyben arról beszél, hogy azért nem jelentkezik, mert éppen harcol. A fiú azt mondta: a fotót azért csinálta, mert menő dolog fegyveres fotókat készíteni. Ugyanakkor fenyegető üzeneteket is küldött barátainak, többeket közülük arra akart rávenni, hogy csatlakozzanak a terrorszervezethez. Volt osztálytársait, akiknek fenyegető sms-eket küldött, pszichológus kezelte.

A fiút további fenyegetések és vandál tettek elkövetésével is vádolják, melyeknek nincs közük szíriai tartózkodásához. Az ítélethirdetés szerdán várható, a fiú öt évig tartó szabadságvesztéssel sújtható a vádak alapján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik