Nagyvilág

Nem küldenek vissza egy szíriai férfit Magyarországra, mert nem lenne biztonságban

A német közigazgatási bíróság indoklásában szerepel, hogy a magyar állam nem is akar javítani a menekültellátás körülményein.

Nem toloncolnak vissza Magyarországra egy szíriai férfit Németországból, mert a közigazgatási bíróság úgy látja, nem lenne biztonságban – írja a Südwest Presse. A testület szerint rendszerszintű hiányosságok vannak a magyar menekültügyi rendszerben, aminek következtében fennáll annak veszélye, hogy a Magyarországon keresztül Németországba érkezett szíriaiak az emberi méltóságot sértő bánásmódnak lennének kitéve.

A német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal még májusban rendelte el a szíriai férfi visszaküldését a dublini egyezményre hivatkozva, amely kimondja, hogy abban az országban kell lefolytatni a menekültügyi eljárást, ahol a menekült először az Európai Unió területére lépett. A közigazgatási bíróság viszont ennek felfüggesztését kérte, egyebek mellett arra hivatkozva, hogy hazánk súlyos kapacitáshiánnyal küzd és a magyar állam nem is akar javítani a körülményeken, a kormány kifejezetten negatívan áll hozzá a menekültkérdéshez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik