Nagyvilág

Elítélték a pedofil szomszédját leszúró nőt

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

újságíró. 2015. 07. 10. 16:37

Sarah Sands korábban sokat segített az idős férfinak, de amikor tudomást szerzett a múltjáról, elvesztette a fejét.

Bűnösnek mondta ki a bíróság azt a 32 éves londoni nőt, aki megölte pedofil szomszédját – tudósít a BBC. Sarah Sands elveszítette a fejét, miután megtudta, hogy 77 éves szomszédja, Michael Pleasted ellen kiskorú fiúk zaklatása miatt folyik eljárás, korábban pedig már három fiú zaklatása miatt elítélték.

Sarah a tárgyaláson elmondta: nem azért ment át Pleastedhez, hogy megölje, csak meg akarta fenyegetni a nála lévő késsel, hogy a bírósági eljárásban ismerje el bűnösségét, hogy ne legyen szükség a kiskorú fiúk meghallgatására. Azt mondta: Pleasted kuncogott ezen és azt mondta, hogy a fiúk mind hazudnak, hogy tönkretegyék az életét. Sarah ekkor rászegezte a kést, mire a férfi megragadta őt, ezen megijedt és nyolcszor megszúrta. A férfi ezután még kikúszott a nappaliból és a folyosón elvérzett.

Néhány óra múlva Sarah feladta magát a rendőrségen, ahol azt mondta: Pleasted „magának kereste a bajt”. Korábban egyébként, mielőtt tudomást szerzett a múltjáról, segítette a férfit, egyebek mellett ételt vitt neki.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.