Nagyvilág

Az autóbaleset után három nappal találták meg halott barátja mellett a sérült nőt

autóroncs (Array)
autóroncs (Array)

A rendőrséghez már a baleset reggelén érkezett hívás egy bajba jutott autóról, ám a bejelentést nem vizsgálták ki.

Már napok óta kereste a rendőrség a 28 éves John Yuillt, és a 25 éves Lamara Bellt, miután barátaik bejelentették az eltűnésüket. A párt vasárnap, korán reggel látták utoljára a skóciai Loch Earn déli partjánál. A rendőrséghez később, még aznap befutott egy hívás egy autóról, ami elhagyta az M9-es utat, ám ezt a nyomot nem követték – írja a brit Metro.

Csak három nappal később, szerdán, valamivel délelőtt tíz óra előtt, egy másik telefonhívás nyomán találtak meg egy összetört autót, amiben egy férfi holtteste mellett egy súlyosan sérült nő ült. A rendőrség azt közölte, minden jel arra utal, hogy a talált roncs összefügg a két eltűnt fiatal ügyével. Ahogy Kate Thomson, szóvivő azt is elismerte, hogy már napokkal korábban kaptak információt egy bajba jutott autóról, ám nem jártak az eset végére.

A szóvivő azt mondta, hogy két, egymástól független vizsgálat indul az ügyben. Az egyik feladata kideríteni, hogy mi okozta a tragédiát, a másiké pedig az, hogy kiderítse, történt-e mulasztás a vasárnapi telefonhívással kapcsolatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik