Nagyvilág

Iszlamista terroristának hitték utastársai a repülőn meditáló buddhista színészt

Rendőrök kisérték le a Párizsból induló gépről a portugál színészt, akit végül egy hat órán át tartó kihallgatás után engedtek szabadon.

A Portugáliában eléggé ismertnek számító 47 éves színész egy Lisszabonba induló gép fedélzetén mormolta maga elé a tibeti buddhista szöveget, miközben a felszállásra várakoztak. Egy rémült házaspár azonban emiatt iszlamista terroristának gondolta. Félelmüket jelezték a gép személyzetének, aminek az lett a vége, hogy a férfi rendőrök kíséretében volt kénytelen távozni a repülőről.

Heitor Lourenco csütörtökön számolt be a helyi sajtónak a még kedden történt esetről. Elmondása szerint csak akkor tudta meg, miért vitték el rendőrök, amikor már megkezdték kihallgatását egy szobában, miután teljesen átkutatták. Mint megtudta, utastársai azt mondták, a Koránból olvasott fel hangosan szövegeket, amiben szerepeltek a „bomba”, a „halál” és a „robbanás” szavak.

A színész elmondta: a szövegben, amit egy tabletről olvasott fel, tibeti írásjelek voltak, valamint egy stopperóra, ami azt mutatta, mennyi ideje meditált. Szerinte ez az óra zavarhatta meg igazán az őt jelentő utasokat, akik azt gondolhatták, egy bomba kijelzőjét látják.

A férfit végül egy hat órán tartó kihallgatás után szabadon engedték, miután pár internetes keresés után meggyőződtek arról, hogy valóban egy ismert színész, ahogy azt állítja, és az is kiderült róla, hogy buddhista. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik